2014. szeptember 27., szombat

Faux funnels - nem is olyan könnyű...

A faux funnels, vagyis a "hamis csövek", mint szappanminták készítése nem is olyan könnyű. Persze azért nem lehetetlen, de ha az ember igazán szép, szabályos köröket szeretne úgy, hogy közben a színek is szép kontrasztosak legyenek, akkor egy-két adag szappan azért áldozatul esik. :)

Először is, érdemes olyan masszával dolgozni, ami nem szilárdul meg gyorsan. Hogyan érhetjük el ezt? Például ne használjunk olyan olajokat (vagy legalábbis ne nagy mennyiségben), melyek gyors pudingosodást okoznak. Ilyen elsősorban a kókuszolaj, és a pálmaolaj, valamint a méhviasz mennyiségét is érdemes redukálni, vagy ennek az anyagnak a mellőzése is meggondolandó akkor, amikor ilyen mintákat szeretnénk a szappanunkba varázsolni.
A második fontos dolog, hogy ne olyan illóolajokat és színezőanyagokat használjunk, melyek gyorsítják a pudingosodást...ilyenek az agyagok például, vagy az illóolajok közül a fahéj, de ilyen anyag a méz is.
A harmadik dolog, amivel picit késleltehetjük a pudingosodást, az az a csel, hogy picit több vízzel készítjük el a szappanmasszánkat.
A negyedik pedig az, hogy az olajok elegye, melyben majd a lúgot oldjuk nem meleg, hanem mondjuk 20-30 fokos (Azért arra figyeljünk, hogy a szappanképződési reakció végbemenjen...).

Ha megvan a recept a fentiek szerint, akkor kezdődhet a készítés! Rengeteg Youtube videót találni errő, de valahogy egyik sem igazán szabályos, ami nem baj persze, hiszen biztos, hogy valakinek a rakoncátlan faux funnels jön be...én most a szép szabályosra törekedtem.
Egyszerűen tehát kétfelé választjuk a masszánkat, mindkét félt megszínezzük a kívánt színekkel, majd egy hosszú, hengeres, vagy kocka átmérőjű formába, mindig középre célozva öntjük egyszer az egyik, majd a másik színt, felváltva. Én azt szerettem volna elérni, hogy a fekete körök érvényesüljenek, tehát a fehér színű masszából mindig többet öntöttem, mint a feketéből.

Faux funnels előfutárok.


A fekete-fehér kontraszt tökéletesítése (tejes szappanban).


Egy túlmelegedett, és rosszul sikerült változat (a henger, amibe töltöttem, nem állt teljesen függőlegesen...)


És végül, ami már nekem is tetszik!! :)

2014. szeptember 26., péntek

Mézes gyulladáscsökkentő krém

Hihetetlenül csúnya, eddig még sohasem tapasztalt pelenka dermatitiszt élünk át éppen Nimróddal. Tényleg, ő a harmadik gyerekem, de én ilyen makacs formát még sosem láttam. Mindenféle-fajta kenőcsöt megpróbáltunk már, de eddig az a krém vált be a legjobban.

Íme:

18g körömvirágolaj
25g víz/kamilla tea
3g méhviasz
3 mokkáskanál cink-oxid
1 mokkáskanál lysolecitin
5g emulsan/plantemuls
10 csepp Rokonsal
3 csepp tejsav
5 csepp orvosi levendul
1 mokkáskanál vegyes virágméz

Ezeket a szokásos módon összedolgozzuk (leírás például itt), jó habosra felverjük, majd a végén, amikor a tartósító, tejsav és az illóolaj belekerül, akkor forgatjuk bele a mézet. Lehet picit több mézet is tenni bele, a tapasztalat az, hogy nem kell félni, ekkora mézmennyiségtől még egyáltalán nem ragad a krém.


2014. szeptember 20., szombat

Dominók

Szappan-dominók készültek. Éljen a csodás fekete-fehér kontraszt!!:)

Az érdekes bennük nem is a design, hanem az alapanyag, mely tökéletesen bevált szappangyurmához, ráadásul csupa-csupa olyan alapanyagból készült, mely Magyarországon is megterem...:) 

Holnap elárulom a receptjét is.

Szappan-dominók

Szappangyurma recept

Készült egy nyuszi...


Szóval, teljesen véletlenül elkészült életem eddigi legjobb szappangyurmája. :)

A történet úgy kezdődik, hogy szerettem volna egy olyan szappant készíteni, amely csupa olyan alapanyagból áll össze, melyek kis hazánkban is megteremnek. Persze tudtam én, hogy ettől majd puha lesz ez a szappan, de gondoltam, hogy majd addig kísérletezem, amíg el nem érek egy viszonylag kemény állagot. A stabilizálást méhviasz hozáadásával gondoltam. Az alap természetesen napraforgóolaj, a habzást pedig ricinusolaj adja. De van benne lanolin és mandulaolaj is. E két utóbbi csak az öröm kedvéért. :) A folyadék tartalmat 36%-ra, a szabad olaj tartalmat pedig 4%-ra csökkentettem. Ebből lettek a tegnap feltöltött dominók. Mikor ezeknek a dominóknak a széleit levágtam, majd ezeket a maradékokat elkezdtem összedolgozni-összegyúrogatni, akkor vált világossá számomra, hogy a totális véletlen jóvoltából nagyszerű szappangyurmát kaptam...

A recept arányai a következők:

73% napraforgóolaj
11% ricinusolaj
7% mandulaolaj
7% méhviasz
2% lanolin

A masszát simán formába öntjük, kiszedjük 24-48 óra után a formából, majd 4 hétig érni hagyjuk. Ez utn gyurmázhatunk vele. Csodajó állaga lett, teljesen jól formázható, nem törik, tartja magát, nem száraz...stb. Készíthetünk mindenféle színben, hogy szebbnél szebb formákat alkothassunk belőle, akár a gyerekekkel is. Egyre kell csak vigyázni: mivel magas a napraforgó olaj tartalma, ezért feltételezehtően gyorsan fog avasodni (és gyanítom, hogy a mandulaolaj tartalom is hozzájárul ehhez a nem kívánt mellékhatáshoz), így olyan hosszú tárolási idővel sajnos nem számolhatunk. 1-2 hónapon belül tehát használjuk el.










2014. szeptember 13., szombat

Kuglófkészítés és szappankészítés házilag – a márványosak


A kész szappan


A kuglóf sütés előtt


A kuglóftészta tetejének díszítése


Szappantömb, letakarás előtt


Készül a kuglóf, éppen úgy, mint a szappan


A kuglóf tésztájának színezése kakaóval



Aki aktív szappankészítő, az tudja, hogy a süteménykészítés és a szappankészítés nem is áll olyan messze egymástól. Így van ez a kuglóf és a márványos szappan készítésével is. :)
Persze a sütemény tésztája és a szappanmassza merőben különbözik egymástól "viselkedésben", hiszen míg egy sütemény megalkotásánál alapvetően "ráérünk", addig a szappanmasszát viszonylag gyorsan be kell dolgozni, különben megkeményedik, és nehezen feldolgozhatóvá válik. A szappan előnyére legyen mondva viszont, hogy állagában és színeiben egy márványos szappan sokkal mutatósabb tud lenni, mint egy kuglóf sütés után (a nyers tészta bezzeg tök jól néz ki...), legalábbis az én kuglófomnál szebb a szappanom. Színeiben mélyebb, kontrasztosabb, érés után pedig ezeket a design tulajdonságait lényegében megtartja, míg a kuglóf színei sütés közben teljesen átalakulnak, mattulnak, és elveszítik kontrasztosságukat is. Azért hozzáteszem, hogy mind a szappan, mind a kuglóf színezéséhez szigorúan természetes anyagokat használtam, mi szerint a kuglóf világos tésztája enyhén barna színét a nádcukortól kapta, sötét felének színét pedig a holland kakaópor adja. A szappanok esetében pedig a világos részt fehérre szerettem volna, de a fehér agyag nem bizonyult elég fehérnek a tejes szappanban (később próbálom még nagyobb mennyiségű fehér agyaggal, most 300g-hoz adtam egy púpos teáskanálnyit). A sötét részt pedig aktív szén adja, melyet eredetileg teljesen feketére szerettem volna, de itt is, úgy tűnik, több kell...
Egy szó, mint száz, ha mesterséges színezőket adunk szappanjainkhoz, akkor biztosan sokkal mutatósabbak lesznek, mélyebb, kontrasztosabb színekkel, és mint tudjuk, ugyanez érvényes a süteményekre is.
Beszéljenek most azonban a képek helyettem. A képeket a bajegyzés tetején találjátok, sajnos valamiért nem tudom a helyükre tenni őket, de kitanulom, megígérem...:)

A szappan receptje titkos, éppen azon dolgozom, hogy a megfelelő állagú, habzású, és krémességű receptet dolgozzam ki az engedélyeztetéshez. ;)

A kuglóf receptje pedig a következő (egy az egyban a 2011-es téli Stahl magazin receptje, nagyon ajánlom mindenkinek, rendkívül finom, könnyen elkészíthető, és méh kuglófforma sem kell hozzá /nekem legalábis nem volt/ egy standard tortaformában megsütve nagggyon fincsi!!!):

Hozzávalók:
25dkg vaj
30dkg cukor (v. nádcukor v. xillit)
1 vaníliarúd (1 1 csomag bourbon vaníliás cukrot használtam)
2 tojás
3 tojássárgája
30 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
1/4 teáskanál só
 3dl + 1/2 dl tej
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor

Előmalagítjük a sütőt 175 fokra, és a kuglók/tortaformát olvadt vajjal jól kivajazzuk, majd ki is lisztezzük.

A puha vajat, a cukrot és a vaníliát robotgéppel kidolgozzuk, kb 2 percig. Ebbe aztán beledolgozzuk a tojásokat és a tojássárgájákat is.

A lisztet, sütőpot és sót összekeverjük, majd ezt, és a 3 dl tejet felváltva a vajas masszához keverjük, amíg sima tésztát nem kapunk. Ezt tök jól meg lehet oldani robotgéppel.

Ezt a tésztát 2 részre osztjuk, és a fél dl tejbe (melegbe) beleoldjuk a kakaóport. (Ez egy jó ötlet! E szerint szappankészítésnél a meleg olaj egy részében elvegyíhetjük a színezéket, így könnyebb lesz a masszát színezni vele!!)

A feloldott kakaós tejet az egyik tésztafélhez keverjük, majd a 2 féle színű tésztát a képen látható módon lerakjuk kanalanként a formába. Ez után a tésztát teljes mélységében egyszer átkeverjük (kép), és mehet a sütőbe.

Először 30 percg sütjük, majd a tetejét alufóliával letakarva még 20 percig (nekem a tortaformában és a mi sütőnkben még 40 percre volt szükségem letakarva).






Gyapjú tasak házi szappanokhoz


Gyapjútasak használat közben





Gyapjú tasak szappanokhoz

Először is elnézést kérek a múlt hét vasárnapi bejegyzés elmaradásáért, sajnos technikai okok miatt nem tudtam bejegyzést közzétenni. Mostanra viszont már lecseréltük a kevésbé jól működő mobil internetünket, remélem, hogy ez az új beváltja a hozzá fűzött reményeket, és időtakarékosabban tudom használni az internetet.

Előző bejegyzésemhez visszakanyarodva egy gondolat erejéig...igen, a régi mosószappan úgy most, mintha új lenne. Nyilván ezt vártuk. Remélem, hogy a MI szappanjaink is ilyen időtállóak lesznek, mind fizikai valóságukban, mind szellemükben. :)

Elkészült végre a több héten át horgolgatott, hányatott sorsú, és mindíg félretett gyapjú tasak is! Régi gondolatom, hogy a nemezelés helyett milyen jó lenne horgolt szappantartó tasakot készíteni, ami talán több szappant is képes túlélni, és nem kell a gyapjút minden egyes szappan elfogyasztása után kidobni a szemétbe. A rengeteg szemét termelése ugye a szappankészítők világával nehezen összeegyeztethető...
A tasakhoz kifejezetten durva gyapjút kerestem, ami nem nyúlik meg olyan könnyen, hanem tartja magát, illetve ha kicsit durvábbak a szálak, akkor a mosdás/csutakolás is hatékonyabb vele, főleg, ha gyerekcsutakolásról van szó.
És miért is jobb a begyapjúzott szappan, mint a mezítelen? Hát azért, mert a szappant rendkívül jól felhabosítja a gyapjú, ezen kívül védi  szétázástól, valamint a gyerekek sokszor "pusztító" hajlamú kis kezeitől is. Ennek a tasaknak a segítségével tehát a gyerekek is bátrabban a kezükbe vehetik a még ily drága szappant is, és mosakodhatnak vele.
Az elkészítése pedig egyáltalán nem bonyolult, csak nekem tartott sokáig, mert Nimród nagyon aktív, és éppen az állandóan szemmeltartást igénylő időszakát éli. Tehát, csak meghorgolunk egy téglalap alakú darabot, akkorát, amekkorába kb belefér lehetőleg több, enyhén eltérő méretű szappan. Ezek után a széleket összehorgoljuk hamispálcával, majd a száját egy sorral beszegjük. A szálakat eldolgozzuk, és már készen is van!

A tasak éppen tasztelés alatt áll, így nem tudom még megmondani, hogy vajon tényleg kibír-e több szappannyi időt, illetve az is egy kérdés, hogy nemezelődés közben mennyire megy majd össze. Ez utóbbi azért fontos kérdés, mert ha nagyon összemegy, akkor már majd csak egészen aró szappanokat lehet beletenni...maglátjuk. :)








2014. szeptember 6., szombat

Ez egy 30 éves Flora szappan!!


Flora szappan a múltból
Akár hiszitek, akár nem, ez egy kb. 30 éves Flora szappan! :) Titusz legalábbis azt állítja, hogy az ő gyerekkorában ilyen szappanok voltak kaphatóak falun, méghozzá szatócs boltokban. Az ember bement egy ilyen szatócs boltba, kért egy szappant (mosószappannak, gondolom), amit aztán egy szál papírban odaadtak neki...semmi csomagolás, agyon szabályozott szabvány címkével, amelyen az összetevőktől kezdve a használati utasításig (a szappanon...) szerepelnie kell mindennek. És választék sem volt, mint ami manapság, 50 féle illattal és színnel, többféle tejből, vagy teából.

Ez volt a szappan.

Egyébként "apósom" találta a padlásukon, faluhelyen, látszik a képen a patinája is a szappannak.

Én pedig kipróbáltam. Lemostam róla a koszt, és már akkor látszott, hogy még mindig gyönyörűen habzik. Aztán a kezemet is megmostam vele. Azt nem írtam eddig – bár a feliraton látszik – hogy ez egy színszappan, ami azt jelenti – ezt nyilván mindenki tudja – hogy ebben a szappanban semmi extra olaj, és semmi glicerin nincsen. Ehhez képest viszont egészen jó! Sokkal kevésbé szárítja a kezemet, mint ahogyan azt először gondoltam, szép habja van, és valami illatanyag is lehet benne (bár azt talán jobb nem tudni, hogy micsoda...), mert enyhe virágillata is van.

A mosást is kipróbálom majd vele, és folytatása következik holnap....



Így habzik...