2012. november 24., szombat

Tippek bőrápoláshoz

Vannak, akik nem szereik olajjal kenegetni a bőrüket. Hiába minden próbálkozás, a legjobb minőségű bázisolajok, nem szeretik, na. Olyan macera használni, a mennyiséget sem tudják szabályozni rendesen úgy, hogy önteni kell a kezükre, illetve a kéz maga is úszik az olajban, mire az egész testet sikerül bekenni. A prémium minőségű bázisolajok (lásd pl.: Panarom) használatát pedig nem szabad feladni, főleg így tél közeledtével, valamint a gyerekeinknél. Egy egyszerű módszerrel azonban mindezt a kényelmetlenséget elkerülhetjük, és még vígan futkározó gyermekeinket is sikerülhet néha "testápolnunk" ezzel a módszerrel: tegyük az olajat, vagy az olajkeveréket pumpás flakonba! Nagyszerűen működik! :)

Egy recept nekünk:

Egy-egy rész búzacsíraolaj+ szőlőmagolaj keveréke 1/4 rész argán olajjal. és egy mokkáskanál mézzel. A mézet úgy oszlathatjuk el az olajban biztonsággal, hogy kb. 50 fokig melegítjük az olajkeverékünket. Minden használat előtt fel kell rázni!


Gyerekeknek a "nyálkás-vírusos napokra":

Sárgabarackmag olaj+orbáncfű olaj+ szezámolaj+ körömvirágolaj keverékébe a következő illóolajokat cseppentjük: citrom, rózsafa, angyalgyökér, narancs, levedula super,  néhány csepp eukaliptus citriodora, vagy radiata, valamint kakukkfű (geraniol, vagy linalool fajták csak!!).




A másik tipp: a sós víz. Ilyen egyszerű. Nagyon jól tisztít, regenerál, kiegyensúlyozza a faggyúmirigyek működését, és nem utolsó sorban elindítja a késztetést a sószappan megalkotására...de ez még a jövő zenéje. :)
Az oldat sótartalmát akár 30%-ig is emelhetjük, lévén a Holt-tenger sótartalma is 25-30%. Ez a gyakorlatban 30g sót jelent 100g ioncserélt vízben.




Kék szappan

Ősz elején, amikor megkezdődött az óvoda, egyik délután, hazafelé menet, Bendegúz egyszer csak egy kis darab szappant halászott elő valahonnan a zsebe mélyéről. Elrendezgette a kis szappankát a tenyerén, majd hozzám fordult, és azt mondta: Anya, ezt neked hoztam, látod, ilyen a kék szappan, neked is kell ilyet készítened. Átvettem tőle a pici darabot, gondosan és látványosan elraktam a kincseim közé, és biztosítottam a felől, hogy a kék szappan idővel el fog készülni.

Azt persze ő nem tudta, hogy nekem vajmi kevés eszköz áll rendelkezésemre ahhoz, hogy kék színt kreáljak, lévén vállaltam betartani azt a kitételt, hogy csak természetes alapanyagokat használok. Azóta eltelt néhány hónap, és a "probléma" is feledésbe merült, mígnem egyik nap kaptam egy e-mailt, amelyben volt egy link egy kék színű szappanról, amit szénnel színeztek. Na, gondoltam, ez lesz az, ezt ki kell próbálnom!

Arra gondoltam, ha már kék, akkor legyen levendulás, hogy a kékség értelmet nyerjen. :) 300g masszát használtam (a jól bevált oliva-kókusz keveréket), ehhez 2 tabletta carbo activatust (igen, azt, amit a gyógyszertárban szoktunk venni egyéb gondokra...) porítottam, egyszerűen, egy fa mozsárban. Egészen gondosan el kell porítani, hogy biztosan ne maradjanak benne göbök, mert akkor nyilván a szappanban sem oszlik el maradéktalanul. Ezt a porított szenet adtam a trace-hez, jól elkevertem még botmixerrel, és formába öntöttem. Először leginkább kékes-zöld volt a színe, de idővel szépen bekékült. Gyanítom, hogy a szín mélységét a szén mennyiségével lehet szabályozni, de erről még nem szereztem bizonyosságot a gyakorlatban.



2012. november 16., péntek

Vaj készítése otthon

Titusz műve. Nagyon finom mű. :) Egyetlen bolti vaj sem érhet a nyomába. Finom, habos, könnyen kenhető. Érdemes kipróbálni.

Végy akármilyen tejszínt, és egy befőttesüveget, amelyet kb. félig tölt meg a beleöntött tejszín. Töltsd bele a tejszínt, és csavard rá jó erősen a tetejét. Pici sót, illetve különböző füszereket már ilyenkor is lehet beletenni, de ha a megmaradt tejet majd fel szeretnénk használni, mondjuk tejeskávéhoz, akkor ráérünk utólag is fűszerezni.
Szóval a befőttesüveget, miután beletöltöttük a tejszínt elkezdjük intenzíven rázni...és rázzuk...és még mindig. Sokat. Addig, amíg ketté nem válik a vaj, és a tej (vagy mi ez utóbbi). Ez után le lehet szűrni róla a tejet, és a vajat azon melegében már fogyaszthatjuk is. Ilyenkor is lehet fűszerezni, nyugodtan keverjük bele a sót, borsot, zöld fűszereket, vagy amit szeretnénk. Nagyon finom, és nem is keményedik kenhetetlenre, mint a bolti vajak. :)

A képeket Titusz, és Bendegúz készítették, látható, hogy mennyi tejszínből készítettünk kb 150g vajat.






Új szappanok

Anti-aging szappan. Geránium illata és a rózsaszín üdesége az örök fiatalságot sugallja. A külcsín mellett azonban a belbecs sem lebecsülendő:  a kecsketej, valamint az oliva-, szőlőmag-, búzacsíra- és pici kókuszolaj összetevőinek köszönhetően csuda fiatalok leszünk, és persze maradunk, ha ezt a szappant használjuk! ;)




Közeleg a karácsony, így ideje elkezdeni a készülődést is. Idei karácsonyfadíszeink: fahéj+darált szegfűszeggel, nagyon karácsony feelinggel...



...és citromfű illattal (nem mellesleg végre kipróbáltam a frissen fagyasztott citromfüvet színezésre, és eddig gyönyörű zöld maradt a szappanom) és persze illatos. :)
(Julcsi! ezeket a szappanokat mondtam!!!)


2012. november 3., szombat

Arckrém 30%-os víztartalommal

Régóta érlelődött már bennem a gondolat ennek a krémnek az elkészítéséről. Mivel most igény is mutatkozott rá, a dolog sürgetővé vált, és viszonylag zsúfolt napjaim közepette is időt szakítottam a megalkotására. Olyan embernek készült, akinek alapvetően zsíros bőre van, preventív céllal mégis szeretne egy olyan tuti kis hidratáló arckrémet, ami nem nagyon zsírozza a bőrét, viszont nem is 98%-ban víz. :/
Az én oldalamról pedig már nagyon szerettem volna helyettesíteni a sztearinsavat kicsit barátságosabb emulgeátorral, mégpedig olyannal, amellyel magasabb víztartalmú krémeket is lehet készíteni (a lecitinnel sajnos nem lehet), és beleillik a natúrkozmetikumok világába is. Így találtam rá az emulsanra, ami egy természetes emulgeátor kémiailag módosított változata.

Íme:

8g argán olaj
5g méhviasz
5g sárgabarackmag olaj
4g emulsan (emulgálószer, amivel 20-40%-os víztartalmú krémeket lehet készíteni)
9g rózsavíz
3g lecitin
1 csepp E vitamin
2-3 csepp tejsav
rokonsal (10 grammonként 2 csepp)

Az argán olajat+sárgabarackmag olajat+ méhviaszt vízgőz fölött összeolvasztjuk, ebbe tesszük az emulsant és a lecitint. Mikor minden felolvadt, levesszük a vízfürdőről, a kissé felmelegített rózsavizet egyben hozzáöntjük, ez után kezdjük el keverni botmixerrel. Hozzáadjuk az E vitamint+tejsavat+rokonsalt is, még keverjük, amíg teljesen össze nem áll. Ízlés szerint illatosítjuk, majd fertőtlenített tégelybe töltjük. 4 hónapig áll el, és annyi időre szerintem elég is ez a mennyiség.


2012. október 4., csütörtök

Szappanos dolgok

Néhány alkalommal sikerült időt szakítanom szappanfőzésre is, az eredmény többé kevésbé kielégítő.

Az első tapasztalat a levendulás szappan lilára színezésének megvalósítása közben született. Olvastam valahol, hogy ha a masszához pici kakaóport adunk, akkor ilyen módon a szappant lilára színezhetjük. Nos, jelentem, ez sajnos nem így van. Akármilyen picit is próbáltam hozzáadni, az eredmény határozottan barna. :)



A másik tapasztalat: valaki kért tőlem kecsketejes samponszappant (arra, hogy ki volt az, sajnos már nem emlékszem, elnézést, ha magára ismer az illető, legyen kedves, és szóljon!!), én pedig elkészítettem,  a már jól bevált recept alapján olivaolajból, kókuszolajból, ricinusolajból, jojobaolajból és neem olajból. Illatanyagot nem kapott, mert érzékeny bőrű ember kérte, arra emlékszem. Nagyon bevált egyébként, jobban, mint a sörös. Bár ezzel is "nagyon" hajat kell mosni, és én még mindig szeretem utána az almaecetet. :)


Off topic

Az elmúlt hét valamelyik estéjén Bendegúz meghozta élete első jelentős önálló döntését: külön szobába költözött éjszakára.
Az egész igazából minden előzmény nélkül történt, este, fürdés után bejelentette, hogy most már ő nagyfiú, és a saját szobájában szeretne aludni. Az ötletet tett követte, Titusszal kihúzták az ágyat, ami a szobájában várta az idejét, megágyaztak, és mire én felértem a fürdésből, már az útból is elpakoltak, hogy éjszaka kényelmesen át tudjon járni...hozzánk. :) Az egész cselekménysor alatt Bendegúz nagyon komoly volt, annyira látszott rajta, hogy ez egy felelős döntés, és hogy igazán nagy fordulópontot jelent. Egy pillanatra sem ingott meg, határozott volt, és elszánt, és én olyan büszke vagyok rá.
És azóta is: minden este a saját szobájában alszik el, és minden áldott éjszaka átjön hozzánk, ahol a megszokott helye üresen várja.


2012. szeptember 6., csütörtök

A fekete nadálytő dícsérete

A fekete nadálytő - másik nevén fekete gyopár - szárított gyökeréből nyert tinktúra többféle házi kozmetikum készítéséhez felhasználható. A gyökérdrog tinktúrájából készített krémet az irodalom elsősorban zúzódásokra, hegekre, vagy akár visszérgyulladások kezelésére is ajánlja.
Régebbi gyógynövényes könyvekből elolvasható, illetve megtanulható a gyökérzet szárításának tudománya, viszont a művelet nem megfelelő elvégzése esetén magukat az értékes hatóanyagokat veszítjük el, így végülis a tinktúra hatástalan lesz. Én a vásárcsarnokban fellelhető  "gyógynövényes embertől" vásároltam az enyémet, és ez nagyon is hatásosnak tűnik. Vigyázat! Meginni nem szabad, mert mérgező!!

Én elsősorban kitűnő sebgyógyító tulajdonságait szeretném kihasználni, így helyet kapott a már előzőleg leírt pattanásűző krémemben, valamint van egy új popsikenőcs receptem is.

Ez utóbbi kifejlesztésére azért kényszerültem, mert Rékám legújabb szórakozása az, hogy miután bekakilt, nem engedi tisztába tenni magát. Most, mikor már szerintem a legtürelmesebb tündér anyukák is elunják a pelenkázást, és legszebb álmaik is arról szólnak, hogy a gyerök végre szobatiszta, na most, most már pelenkázni sem. Egy szó mint száz, kellett valami, ami bombabiztosan fed, és véd, és megelőz, és gyógyít is egyben. És jelentem, nincs benne cink-oxid, és úgy is működik!!

Recept:

- 30ml orbáncfű olaj
- 2 nagy evőkanál méhviasz
- 1 fél evőkanál gyapjúviasz
- 1-2 evőkanál shea vaj
- 3-4 csepp propolisz
- 5-6 csepp fekete nadálytő tinktúra
- rózsa-teafa illóolaj kombó (3 csepp rózsa+4 csepp teafa)
- E vitamin

Az orbáncfű olaj gyengéd melegítésével (vízfürdőn, de a víz ne forrjon) elolvasztjuk az olajban a méhviaszt és a lanolint. A további melegítés mellőzése mellett beletesszük a shea vajat, feloldjuk, majd jöhet a propolisz, a tinktúra, az illóolajok és az E vitamin. Nem érdemes mixert használni, mert a magas méhviasz és lanolin tartalom miatt (ezek egyenletesen bevonják a bőrt, illetve a lanolin kitűnő víz/pisi taszító) nagyon gyorsan szilárdul. Inkább keverjünk rajta kettőt, és mehet a hűtőbe (a shea vaj miatt mindenképpen tegyük hűtőbe a teljes szilárdulásig, így nem lesz kristályos). Tárolható szobahőmérsékleten, mivel a sok méhviasz miatt nagyon stabil és a tinktúra és a propolisz (az is tinktúra) alkohol tartalma segíti a penészgombák távoltartását.

2012. szeptember 2., vasárnap

Új szerelem: a nemezelés

Néhány hónapja kapott el a szappannemezelési láz, és azóta sem múlt el! Az alapanyagok és az eszközök könnyen hozzáférhetőek, a kedv pedig természetesen töretlen. :)

Bővebben is fogok erről írni hamarosan, most azonban következzenek a képek:









2012. augusztus 7., kedd

Sampon egyszerűen, bár kicsit drágábban

Másfél hete készítettem el először ezt a sampont. Gondoltam, először kipróbáljuk családilag, és csak utána írom meg a tapasztalatokat. :) Jelentem: kipróbáltuk, mind a négyen, és mindenkinek bevált, a hajunk sokáig friss, tiszta, és fényes maradt. :)
Mivel eljött az utazgatás és a nyaralás ideje, ezért szerettem volna egy olyan folyékony sampont alkotni, ami folyékony szappanként is funkcionál, mobilizálható, illetve akkor is egyszerű a használata, ha éppen nem az otthoni kényelmes körülmények között tartózkodunk. A másik motiváló tényező pedig az volt, hogy régóta szerettem volna kipróbálni a tenzidekkel való kutyulást. Arra viszont semmiképpen nem volt időm, hogy részletesen utánaolvassak annak, hogy pontosan hogyan is kell ezek segítségével sampont, vagy mosakodó gélt készíteni. Így találtam rá itt az általam legmegfelelőbbnek ítélt receptre, és némi módosítással el is készítettem belőle a sampont/mosakodó gélt.
A módosított recept így szól:

43g decyl glucoside cukortenzid
 2 csepp extra szűz olivaolaj
100g csalántea (frissen szedett csalánból)
1 g só
4 g xantán
1 csepp E-vitamin
15 csepp Rokonsal
15 csepp tejsav (nyilván mértem pH-t is, a Rokonsal miatt)
10 csepp citrom illóolaj

Az elkészítés úgy történt, ahogy a megadott linken is írják, viszont én több gélesítőt tettem bele, hogy szilárdabb, könnyebben kezelhető legyen. A miénk ezért egészen géles lett, így pedig tutira nem folyik ki a tégelyből, bárhová is dobálódjék el....

2012. július 28., szombat

Dezodorok készítése

Visszatért a meleg, és reméljük, hogy amíg csak lehet, velünk is marad. A nagy meleg azonban izzadással is jár, amelynek intenzítása igencsak egyénfüggő. Ma már tudjuk, hogy az izzadást megakadályozni butaság, hiszen ez nemcsak hűt a nagy melegben, de egy fontos méregtelenítő folyamata is a szervezetnek. Gondoljunk csak bele, amikor szaunázunk, akkor bezzeg fogcsikorgatva ülünk a 40-50 fokban, és izzadni akarunk. Persze, a szauna az más, tudom, a hétköznapokban senki sem akar büdösen grasszálni... Elő tehát a dezodorral, ami nyilván boltban vásárolt, ipari termék. Kevés kivételtől eltekintve ezek a dezodorok mind alumínium tartalmúak, és jó részük alkoholos is. A kellemetlen testszagot viszont megszűntetik, illetve megelőzik, mi tehát akkor a probléma? A válasz: az összetétel és a hatóanyagok. Az átlagos dezodorok - alumínium tartalmuk miatt - eltömítik a mirigyek kivezető nyílásait, így megakadályozzak az izzadást. Így a szervezetünk nem tud ilyen módon méregteleníteni, és a testünk felszínének a hűtése is kissebb hatékonyságú. Ezen kívük a dezodorokban felhasznált alumíniumot kimutatták szoptatós anyák tejében is (hoppá). Bizonyos vizsgálatok szerint az így a szervezetbe került alumínium rákot okoz, meg Alzheimer-kórt, mások meg azt bizonyították, hogy az az alumínium fel sem szívódik. Szuper, hogy ilyen egyértelmű eredmények alapján dönthatünk, igaz? :) A jó hír viszont az, hogy dezodort akár otthon is készíthetünk magunknak. Pont olyat, amilyet szeretnénk. Olyan illatút, és olyan erősségűt. És nem is kell hozzá más, csak egy kis növényi zsiradék, kukoricakeményítő, méhviasz és szódabikarbóna. A szódabikarbóna tutira nem árt (vagy legalábbis eddig még senkinek nem fűződött érdeke ahhoz, hogy bebizonyítsa, milyen káros), bizonyos egyéneknél azonban allergiát okozhat, így mielőtt összekutyuljuk a cuccot, érdemes kipróbálni a hatását a bőrünkön. Ehhez elegendő, ha egy csipetnyit a hónunk aljára kenünk, és várunk néhány órát. Ha ez alatt az idő alatt nem történik semmi, akkor nyugodtan kutyulhatunk. :) Ezen kívül nem akadályozza az izzadást, nem tömíti el a mirigyeket, viszont kitűnően szagtalanít, és akár fel is szívódhat, mert meg is lehet enni, bár talán a felszívósához kicsit nagy a szemcsemérete.
Igazság szerint a szódabikarbónát így, a'la natur is használhatjuk dezodorálásra, de a vivőanyagként felkent sheavaj azért ad egy kellenes, kezehető állagot a szernek, ráadásul ápolja is a hónalj bőrét, borotválkozás után például nincs bőrpír, vagy gyulladás, égő érzés...meg ami szokott.

A recept a dobozos dezodorhoz:

4 ek sheavaj
1 nagy ek (kukorica) keményítő
1 zacskó (50g) szódabikarbona
1/4 ek méhviasz
1-2 csepp E-vitamin
illat

Az egészet (nyilván az E-vitamin és az illóolaj kivételével) nagyon alacsony lángon összemelegítjük, majd botmixerrel jó alaposan összekeverjük. Ha kész, hozzáadjuk az E-vitamint és az illatot, tégelybe töltjük, és betesszük a hűtőbe. Ha megdermedt, már használhatjuk is.


A kiöntött változat:

3 ek sheavaj
1 ek kakaóvaj
1 ek méhviasz
1 ek keményítő
E-vitamin
illat

Az elkészítés ugyanúgy történik, ahogy az előbb, de a végém nem tégelybe, hanem formába öntjük a kencét (pl szilikon jégkockaformába), és így tesszük be a hűtőbe. Kb. 24 óra alatt demed meg teljesen. Ezt a változatot nagy melegben érdemes nem hurcolni magunkkal, és 20foknál alacsonyabb hőmérsékleten tárolni. De meglátjátok, ezt a fajta dezodort elég reggel egyszer felkenni (egy-egy birsónyit), így nincs is szükség a hurcolására!

2012. július 20., péntek

Egy kis felfrissülés a melegben: radler házilag

Ez a recept Tituszé, tegnap készítette el az első adagot, és olyan fincsi volt, hogy ma elkészült a második terítés is. :)

Végy több üveg finom világos sört. Ez elég fontos, mert a radler klasszikusan 50% sörből és 50% citromléből áll. Ez utóbbi elkészítéséhez szükség lesz 4 db szép nagy citromra (ne szégyeljünk citromot használni citromlé helyett...), szódára és nádcukorra.  A citromok levét kifacsarjuk, hozzáadunk 5 ek nádcukrot, és ezt felöntjük szódával úgy, hogy az egész egy liter legyen. Lefedjük, és hűtőbe tesszük, ahogy egyébként már előzőleg a sörökkel is tettük. Ha minden jó hideg, akkor elkészítjük belőle a nagyon finom radlerünket: fele sör, fele citromlé, vagy ahogy tetszik. :) Kellemes hűsölést kívánok! :)


2012. július 19., csütörtök

Levendulaszüret

Ezt a bejegyzést már kb. egy hónapja meg szerettem volna írni, illetve közzé szerettem volna tenni, de sajnos a technika ördöge megint közbelépett. Hiába, ez az ára annak, hogy a világ zajától távol élünk, hiszen így a 21. századi civilizációtól is iszonyú távol vagyunk, ami néha igencsak bosszantó. :)) De most úgy tűnik, hogy újra sikerül bejegyzést írnom, és megpróbálom behozni a lemaradásomat, hiszen annyi minden történt!
A levendulaszüretet például egyszerűen nem hagyhatom ki, egyrészt, mert Réka olyan édesen lelkes volt, másrészt pedig úgy tűnik, hogy az illatok, illóolajok, és a fűszerek illata már a gyermekeim életének is szerves részei. Rékám legújabb hobbija (nicsak!) a krémkeverés, ami többnyire vízből, homokból és sárból történik. De akármilyen hányavetinek is tűnik ez a megoldás a felületes szemlélő számára, illata mindig van ezeknek a krémeknek. Kerül beléjük levendulavirág, citromfű, illetve bármilyen illatanyag, ami éppen kéznél van. Bendegúzom pedig még a készülő betonba is tesz "illatot" (ő így hívja a beledobált különféle virágokat), de sohasem túl sokat, csak módjával, visszafogottan, diszkréten. :)
A levendulaszüretről szóló bejegyzés tehát így szól, még akkor is, ha kicsit megkésett:

Ezen a héten szüreteltük a levendulát (2012.06.24.). Az idő ragyogó, melegen süt a nap, és ez a legmegfelelőbb időszak a szüretre is, hiszen akkor a legmagasabb a virágok illóolaj tartalma, amikor a legmelegebben tűz a nap, és persze a virágok már teljesen kinyíltak. Nekünk összesen 10 bokrunk van, 4 bokor angol levendula, és 6 bokor francia. A kettő között alapvetően az a különbség, hogy az angol levendula szára magasabbra nő, és az illata is sokkal erősebb, karakteresebb. A francia levendula szára alacsony, az illata pedig lágyabb, nőiesebb. Én, a magam részéről, mint alapvetően a végletek embere, az angol levendulát preferálom, amely megjelenésében, és illatában is közelebb áll hozzám.
A leszüretelt levendula több mindenre használható. Szárítás után készülhetnek belőle illatosító zsákocskák, amelyek szekrénybe téve az illatosítás mellett nagyon jó molyűzők is. A szárított virágokat beáztathatjuk kevésbé karakteres bázisolajba, és ezt a keveréket napra téve pár hét alatt "levendula olajat" kaphatunk. A még friss virágokból készíthetünk "levendulavizet" is, amit az elkészítés után mindenképpen hűtőben kell tárolni. A levendulát áztathatjuk mézbe is, amitől kellemesen fűszeres, kesernyés ízű mézet kapunk, ami nekem személy szerint nem ízlik, de ez ugye tök szubjektív...:) Készíthetünk belőle szörpöt, ami magában talán túlzás, de pl citromfűvel együtt egészen finom. :) A szára és a levele se vesszen kárba: megszárítva, és aromazáró dobozva eltéve télre melengető-nyugtató teát tudhatunk a magunkénak. Egy szó, mint száz: ez egy csodanövény, és ráadásul az egyik barátnőm legutolsónak született kislányát is így hívják! :)

Ez az angol levendula:


Ez a borzas pedig a francia:


Egyesek motorral érkeznek...:


...és szüretelnek:


Bendegúz inkább támfalat rak:



2012. június 12., kedd

Bőrradír tengeri sóval, és pattanásűző krém

Egészen idáig egy "lukréciás" bőrradírt használtam, aminek a receptjét sajnos nem tudom belinkelni, mert az oldal automatikusan átirányít az új weboldalra... De a lényeg, hogy a tengeri sós változat ennek alapján készült. :) Azt a gondolatot pedig, hogy tengeri sóval készítsem az arcradírt, Anda ültette el bennem, éééés tényleg nagyon jó!! Nagyon jól tisztít, radíroz, és ami nagyon lényeges, hogy fertőtlenít, ami az én bőrömnek különösen jót tesz. :) A legjobb hatást úgy érhetjük elvele, ha néhány percig parkoltatjuk a bőrünkön, mielőtt lemosnánk.

A recept a következő:

3-4 evőkanál szárított kamillavirág
1 teáskanál orbáncfűolaj, vagy egyéb bázisolaj, ami kedves a szívünknek.
1/2 evőkanál kisszemű tengeri só
illóolajok (3-4 csepp mindegyikből): levendula, pálmarózsa, teafa, rózsafa

Az egészet belehalmozzuk egy darálóba, és jó alaposan összedolgozzuk, sötétített üvegtégelybe töltjük, és nagyon vigyázunk, hogy használat során ne menjen bele víz.


A következő pattanásűző kence hasonló ahhoz, amit egyszer már leírtam itt a blogban, valamikor tavaly nyáron, mégis más egy kicsit, talán jobb is, mert én is tanultam közben egy csomó mindent. :) Ezt a kencét kifejezetten célirányosan, a kritikus helyekre pöttyözhetjük fel, ajánlott azonban csak éjszakára használni, mert bizonyos illóolajok fototoxicitást okozhatnak.

A recept:

1 evőkanál orbáncfűolaj, vagy körömvirágolaj, vagy a kettő keveréke. Ebbe a bázisolajba tegyünk 3-3 csepp levendula-, teafa-, borsmenta- (ebből lehet akár kétszeres mennyiség is), rózsafa-, pálmarózsa- és narancsvirág illóolajokat, valamint 5-6 csepp fekete nadálytő tinktúrát. Ettől a ponttól csak üvegbottal dolgozzunk.
Az egészhez keverjünk annyi cink-oxidot, amennyitől pasztaszerű állagot kapunk, jól keverjük el, a végén pedig adjunk hozzá annyi ichtiolt, amitől szürke színe lesz a pasztánknak (többet ne!!). Jó alaposan el kell keverni, annak ellenére megtörténhet, hogy a bázisolaj szétválik a többi alkotóelemtől, de no para, ez nem rontja a minőséget, használat előtt az ujjunkkal kicsit fel kell keverni.


2012. május 20., vasárnap

Hajolaj száraz végű hajra

Ezt a hajolajat azoknak ajánlom, akiknak száraz végű, töredező a haja. Nagyon kevés, praktikusan egyetlen csepp kell csak belőle, ezért érdemes rögtön cseppentős-barna üvegbe tenni. Az egy cseppet először az ujjakon kell eloszlatni, és onnan, fésülős módszerrel lehet a hajra kenni. Szép, fényes lesz tőle a haj, a töredezett végek nem állnak ki (félreértés ne essék, nem "ragasztja" össze a töredezett végeket...:D), de tényleg csak kicsi kell belőle, különben kezelhetetlenné, és tartás nélkülivé változik a hajkoronánk.

Recept:
1 rész búzacsíraolaj
1/2 rész argánolaj
1/2 jojobaolaj
1-2 csepp levendula illóolaj
1 csepp méz

Jól össze kell rázni, hagyni néhány napig összeérni, közben naponta felrázni. Minden használat előtt újta felrázandó, főleg a méz miatt.

2012. április 30., hétfő

Az aloe verás szappanok készítésének titkai

Az aloe verás szappanok a legtutibbak az eddig készített szappanjaim közül!! :) Lágyak, selymesek, puhák, egyáltalán nem szárítják a bőrt, fantasztikusan habzanak, és egyék testápoló kencék használata gyakorlatilag feleslegessé válik a használatukkal, jobban mondva az ember lánya már csak élvezetből kenegeti magát...:)

Elkészítésük pedig egyáltalán nem nehéz, sőt! Egyetlen dologra kell csak ügyelni, mégpedig arra, hogy ne vigyen el bennünket a lendület, és ne használjunk túl sok aloe verát. :) Miért? Mert nagyon lágyítja a szappant. A legbiztosabb módszer ezért, ha az első aloe verás szappanunkat hideg eljárással készítjük el, a hideg szappanok ugyanis alapból keményebbek, mint a meleg szappanok.
Én a szappankészítéshez egyenlőre bolti, aloin mentes, szűrt aloe vera készítményt használok, amely olyan természetes anyagokkal van tartósítva (majd megnézem a nevüket és leírom), amelyek natúrkozmetikumokban is megállják a helyüket.

Egy egyszerű recept:

800g olivaolaj
70g aloe vera készítmény
162g ioncserélt víz
102g NaOH
Ezek az alap massza elkészítéséhez, a trace-be 1 evőkanál hidegen sajtolt búzacsíraolaj sosem árt, illetve egy kis zöld agyag a színezéshez. Illat nem kell szerintem, de ez ízlés dolga. :)

Az aloe vera készítményt én nem fagyasztom le, nem oldom benne a lúgot, hanem a massza összekeverése után, tehát a tarce-be teszem bele, így megkímélem az értékes anyagokat a lúgtól, bár tudom, hogy a szappannak ez az állapota is extrém lúgos még. Valószínűleg nem fogjuk tudni kiszedni a szappanokat a formából 24 óra elteltével, ha jól emlékszem az enyémek vagy 5 napig keményedtek a formában, de aztán szépen ki tudtam szedni őket.

A következő lépés a meleg aloe verás szappan készítése, ami pedig még az előzőnél is sokkal finomabb, krémesebb lesz...mehet az előző recept alapján is, bár én egy kis kecsketejet is hozzáadtam (a víz helyett), csak hogy pikánsabb legyen a dolog. :) nagyon fincsi lett... A dolog azért nehezebb egy kicsit, mert (főleg, ha kecsketej is van benne) ez a szappan elég puha, és a meleg technika ellenére is várni kell a használattal körülbelül 2 hetet, amíg megkeményedik kicsit. (Mondjuk legalább könnyebb nemezelni, de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz, mert időközben azért én is tanultam egyet és mást.) A kiöntés után 2 napot vártam a felvágással, addig a szappan a tömbben keményedett. 2 nap után simán kiszedhető volt, és óvatosan fel lehetett vágni. A jelszó tehát: türelem!! Megéri...:)


2012. március 24., szombat

Anti-aging krém

Hát hiába, ahogy megy az idő, bizony a ránctalanításra, bőrfiatalításra is gondolni kell. A szemránckrém receptjéből kiindulva, illetve azt továbbfejlesztve született meg ez a krém, így az arcra, a nyakra, és a szem környékére is bátran használható. Nem vizes, inkább olajos krém, erős, intenzív illattal. Aki kevésbé szereti az olajos krémeket, az próbálkozhat azzal, hogy a vajakból többet, az olajokból pedig kevesebbet tesz bele. A másik praktika pedig az, hogy a vizes bőrre visszük fel a krémet, segítve ezzel annak gyorsabb felszívódását. :) Aki pedig diszkrétebb illatfelhőt szeretne maga körül, az nyilván kevesebb illóolajat tegyen bele, vállalva persze ezzel azt is, hogy a hatás is kevésbé lesz látványos...

És a recept:

- 1 ek mangóvaj
- 2 ek sheavaj
- 1-2 ek a következő olajok keverékéből: vadrózsaolaj, argánolaj, szőlőmagolaj és sárgabarackmegolaj
- 4 csepp rózsafa -, 3 csepp levendula - és 5 csepp pálmarózsa illóolajok. (Az olcsóbb és higitott illóolajokból ugyanazon illathatás elérése érdekében többet kell beletenni, de persze ugyanazt a bőrre gyakorolt hatást sajnos akkor sem érjük el. Én a "Panarom" illóolajokat ajánlom.)
- E vitamin (kb negyed mokkáskanál)

Az elkészítés hasonló az itt leírtakhoz. A tégelybe öntés után azonnal tegyük hűtőbe, hogy ne ikrásodjon, viszont hosszú távon nem kell hűtőben tartani, nem romlékony.

2012. március 14., szerda

A legfinomabb kovászos kenyér - nekünk :)

Már régóta tudjuk, hogy a legnagyobb felfedezések sokszor a totális véletlen szülöttei... így volt ez ezzel a kenyérrel is. Mint minden kétgyerekes (vagy több) családanyának, nekem sincs számottevően sok "gyerekmentes" időm itthon. Az én lurkóim - főleg Réka - mindenbe beleütik az orrukat, mindenben részt akarnak venni, ami nagyon szép, és aranyos, de néha úgy szeretnék dolgokat csak a magam örömére csinálni...:) Ilyen például a tésztagyúrás. Én imádom a tésztákat! És nem csak enni, hanem  elkészíteni is. A kenyértészta az egyik kedvencem, ezt nyilván észrevettétek már. :) És a kenyértészták közül is nyilván a kovászos az überállesz. Szerintem nagyon szép, ahogy a sok órán át, amíg készül a kenyér a tészta mindig kicsit más, aztán végül érezhetően megérik a sütésre. Ez a mostani recept azért is nagyon szeretett, mert ez a folyamat csodásan végigkövethető általa.
Tehát a véletlen...Igen, a család, meg a mindenféle egyéb teendő néha elveszi az agyamat, vagy lefoglalja a memóriát, nem tudom, de egyik nap, kb. 2 hónapja teljesen elfelejtettem, hogy begyúrtam egy adag élesztős kenyeret, és eltettem kelni. Ezt úgy kell érteni, hogy a tészta 2 teljes napig feküdt magára hagyva. :) Törtem a fejem, hogy mi legyen vele, és úgy döntöttem, hogy nem dobom ki, összegyúrom jó sok liszttel, és készítek belőle kovászos kenyeret. A kovász készítésére úgysem volt soha se időm, se kedvem. Összegyúrtam hát, és odatettem a kályha mellé kelni. Több óra alatt jó nagyra megkelt, és úgy döntöttem, hogy nem sütöm még meg, hanem meggyúrom újra (leverem, így mondják, de ez totál hülyén hangzik), és elteszem még kelni. És ezt még egyszer megismételtem. Aztán megformáztam a kenyeret, bekapcsoltam 50 fokra a sütőt, és a letakart kenyeret rátettem a sütő nyitott ajtajára még keleszteni. Vártam így kb. fél-háromnegyed órát (azért nem tudok pontos időt írni, mert függ a liszttől, vagy a keveréktől, meg általában a hőmérséklettől is, hogy mennyi idő kell még a tésztának sütés előtt), majd 200-250 fokon, nagyjából háromnegyed óra alatt megsütöttem a legfinomabb kenyeret! :)
Ez volt tehát a kelesztés és a sütés módja, most megosztom az azóta kifejlesztett szupcsi lisztkeveréket is.

- háromnegyed kg kenyérliszt (nem a keverék, hanem a BL 80)
- a maradék 1 negyed rétesliszt és rozsliszt, vagy durumliszt keveréke
- egy nagy marék kovász
- 3 mokkáskanál só
- egy pici bors
- 1 ek barnacukor
- 1 dl meleg tej
- víz a gyúráshoz, amennyit felvesz
- magok és/vagy fűszerek az ízesítéshez (fokhagymával nagggyon jó)
- egy ek hidegen sajtolt napraforgóolaj, vagy amit akartok...:)

Ezeket jól összedolgozzuk, és a végén ne felejtsük el kivenni a kovásznak való tésztát, és folpackkal letakarva eltenni a következő sütésig.

Az összedolgozott tésztát vagy 5-6 órára jó meleg helyre tesszük. Ez után elővesszük, és még egyszer átgyúrjuk, ha nagyon ragad, adhatunk hozzá lisztet. Ezt még 1x-2x megismételjük, majd a formázott kenyeret jó meleg helyen még egyszer megkelesztjük.Ez után mehet a sütőbe, egészen addig, amíg olyan színűre nem sül, ami a kedvencünk.

A tuti, ha a friss kenyeret szőlőmagolajba mártogatjuk, és még egy kis olajbogyót is eszünk hozzá. :)


2012. február 25., szombat

Itt a tavasz!! :))

Végre-végre itt a tavasz!! A mai napon lényegében néhány óra alatt az összes hó elolvadt a kertünkben.
Délután kettőkor 17(!!) fok volt a teraszon, öt órakor még 11 fok!! Hurrá!!! :)) 

Samponszappan recept Ritának

Samponszappan zsíros hajra:

300g olivaolaj
50g ricinusolaj
40g jojobaolaj
200g kókuszolaj

81g NaOH
224g barnasör+csalántea

+ilang-ilang illóolaj, vagy levedula és rozmaring illóolajak keveréke

A legjobb szerintem akkor lesz, ha a barna sör igazi házi sör, amihez tudom, nem könnyű hozzájutni. Én kb 120g lefagyasztott sörben oldom a lúgot, majd ezt adom az olajokhoz. A maradék sört, illetve csalánteát pedig a végén adom a szappanhoz. Az illóolajat meg persze még később. :)
Nagyon szépen pudingosodik, és 4 hét alatt mindig megérik.

A samponszappan használatához viszont kell egy kis gyakorlat. Mert nem teljesen ugyanúgy kell vele hajat mosni, mint a bolti samponokkal. Alapvetően elég sok kell egy hajmosáshoz, legalábbis nekem, de mondjuk nekem sok hajam is van. Szóval jó sokat bele kell dörzsölni a hajba (aki félti a haját, az előrehajtott fejjel csinálja), addig, amíg habos nem lesz, aztán ezzel nagyon meg kell mosni a hajat is, meg a fejbőrt is. Általában kell egy második mosás is, amikor már tényleg jól felhabzik a szappan, kicsit lehet várni lemosás előtt, majd simán leöblíteni a vizet. Ecet nem kell utána.

Rita, nagyon kíváncsi vagyok majd, hogy hogyan sikerül! :))

2012. február 15., szerda

Aloe verás szappan

Egy barátnőm ötlete inspirálta ezt a szappant. Én sokáig filóztam, hogy hogyan is lehetne megoldani, hogy aloe vera kerüljön a szappanba. A nyers növénylevet nem mertem beletenni, mert nem bíztam a szappan lúgosságának konzerváló hatásában, sokszor megjártam már a kis gél darabokkal...megromlanak, sajnos. :(
Aztán rájöttem, hogy lehet kapni szűrt levet is, amiben nincsenek géldarabok, és egyébként az ára sem olyan vad. Barátságos, natúrkozmetikumokkal kompatibilis anyagokkal van tartósítva (olyasmivel, mint a Rokonsal), így úgy döntöttem, hogy ezt teszem a szappanba. 100g-ot tettem bele a masszába. Ezt a 100g-ot levontam a kiszámolt víz mennyiségéből. A lúgot a vízben oldottam fel, az aloe-t pedig a szappankeverés végén, a formába öntés előtt tettem bele. Még egyszer jól elkevertem, és már öntöttem is ki. Remélem, hogy ezzel sok értékes anyagot megmentettem, és nagyon várom, hogy kipróbálhassam!!
A hatást zöld agyaggal próbáltam fokozni, ez a képen nem látszik annyira, mert egészen keveset tettem bele.

2012. február 7., kedd

Bálint napra :)

Újra gerániumos szívecskék, természetesen sheavajjal és rózsaszín agyaggal. Ezekkel nemcsak a kedves szívét, de a bőrét is ápolhatjuk! :)

Újabb összefoglaló a krémek készítéséről

Még januárban körbeküldtem egy e-mailt azoknak a kedves embereknek, akik már használták a szappanjaimat és a krémeimet, és megkérdeztem tőlük a tapasztalataikat, élményeiket. Ez úton is nagyon köszönöm azoknak, akik válaszoltak, mert igazán sokat segítettek, több nehézségen, lustaságon is túllendítettek! :)

Arra gondoltam, hogy mivel krémeket készíteni tényleg nem könnyű dolog, ezért most ismét írok, és összefoglalom a legújabb tapasztalataimat, ötleteimet erről a témáról.

Egy emulziós krém elkészítése során több ponton is nehézségekbe ütközhetünk. Az első - és alighanem az egyik leglényegesebb - ilyen a konzisztencianövelő használatának a kérdése. Erre a legalkalmasabb és legtermészetesebb anyag a méhviasz. A másik szóba jöhető anyag a lanolin, de tapasztalataim szerint ez utóbbi anyag messze nem stabilizálja úgy az emulziókat, mint a viasz. A méhviasz tehát a legjobb dolog, ami történhet a krémekkel. Lehetőleg sárga, illatos viaszt használjunk, amely még a méhész által lett kiöntve gurigába, és paraffintól mentes...:)
A méhviasz a legjobb dolog, ami a krémekkel történhet, mert nagyszerűen stabilizálja az emulziókat. Ha megfelelő mennyiségű méhviaszt használunk, akkor akkor az emulzió még 25-30 fokon sem fog szétválni, és nem lesz olajos kiválás sem a felszínén. Ezek kívül pedig kevesebb emulgeálószert kell használnunk. Ez a megfelelő mennyiség pedig a kimért bázisolaj szintjétől egy ujjnyival kevesebb. Mármint ha a méhviasz már bele van reszelve. Majd fényképezek is, és akkor érthetőbb lesz...:)
A másik fontos dolog az emulgeálószer kiválasztása. Én lecitint és sztearinsavat használok. A lecitin azért nagyon előnyös, mert viszonylag olcsó, és persze nagyon természetes. A hátránya viszont az, hogy csak magas zsírtartalmú krémek készíthetőek el vele, és akkor is viszonylag sok kell belőle. Ha viszont túl sokat teszünk a krémünkbe ebből az anyagból, akkor az egyértelműen olyan lesz, mint a takony. Komolyan. Azt pedig senkinek sem lenne gusztusa magára kenni...:) Ezeket a hátrányokat kompenzálhatjuk a megfelelő mennyiségű méhviasz használatával. A méhviasz is emulgeál, így kevesebb lecitinre van szükségünk, a krémünk pedig így nem lesz takonyszerű.
A sztearinsav már kicsit barátságosabb, mármint a technológia szempontjából. Kevés kell belőle, olcsó, és magasabb víztartalmú krémek is készíthetőek vele. Ezek a krémek pedig igazán könnyűek és habosak lesznek, mármint ahhoz képest, mert ne a bolti vizes hidratáló feelinget várjuk. Mondjuk szerencsére. Egyesek viszont szkeptikusak ezzel az anyaggal kapcsolatban, mert nemcsak növényi, hanem állati forrásból is származhat. Engem ez azóta nem érdekel, amióta készítettem, és próbáltam disznózsíros szappant. :)
Kulcskérdés még a tartósítás, illetve a tisztán tartás. A gondos, és nagyon tiszta elkészítés nagyon fontos, de ugyanilyen fontos a gondos, és tiszta felhasználás is. Tiszta kézzel, és lehetőleg a napi fürdés után használjuk ezeket a krémeket. Valamint lehetőség szerint tartsuk őket a hűtőben. Ott nem romlanak meg, és nagyon extrém hőhatásnak sem lesznek kitéve, ami az alapanyagok újraolvadását okozhatja, ez pedig állagváltozást von maga után. Ez utóbbi általában nem befolyásolja a minőséget, a szépséget viszont annál inkább. :( Mármint a krém szépségét. Bár tapasztalataim szerint az előbb említett állagváltozás a már leírt méhviasz alkalmazás során nem eshet meg, de az ördög nem alszik, és a krémkészítő is csak ember.
A forgalomban lévő tartósítószerek egyébként nagyon jól működnek, de csakis akkor, ha rendeltetés szerűen használjuk őket. Tényleg. Ezt nem érdemes ellustálkodi.
Van még egy fontos dolog. A sheavajas krémeket az elkészítés után azonnal hűtőbe kell tenni, különben ikrásodhatnak. Ezt szerintem már leírtam egyszer, de azt még nem, hogy akakaóvajas krémek is képesek erre, de csak sok-sok héttel az elkészültük után. Eddigi tapasztalataim szerint ez kiküszöbölhetetlen, valószínűleg a kakaóvaj sajátja. Ezek a kis darabkák azonban egyáltalán nem érezhetőek, azonnal elolvadnak a kéz melegétől, ellentétben a sheavaj-jelenséggel. A baj csak az, hogy a sheavajas krémekkel az akkor is megtörténik, ha valamiért megolvadnak, folyékonyak lesznek, majd megint lehülnek. Ez van. Valamit valamiért, azt gondolom, hogy a szuper alapanyagok, és vegyszermentesség érdekében ezeket az áldozatokat meg lehet hozni.

Ha eszembe jut még valami, akkor majd kiegészítem a leírtakat, és teszek majd képeket is. Addig is további kellemes krémkészítést mindenkinek!

2012. január 27., péntek

Az idei tél slágere...

...a sheavajas-mandulaolajos testápoló.

Tavaly a kakaóvajas, idén meg ez jött be nagyon Rékám bőrének. Ez a krém kicsit töményebb, mint a kakaóvajas volt, de cserébe sokkal kevesebb kell belőle, gyorsabban felszívódik, és tulajdonképpen azonnal hat.

A recept pedig így szól:
(direkt nem írok pontos mennyiségeket, csak arányokat, így mindenki annyit készít, amennyit szeretne)

Hozzávalók:
-hidegen sajtolt bio mandulaolaj
-méhviasz
-finomítatlan sheavaj
-rózsvíz
-lecitin
-E-vitamin
-rokonsal

Tetszőleges mennyiségű mandulaolajat vízfürdőre teszünk, majd annyi méhviaszt teszünk bele, hogy a mandulaolaj kb. 1 ujjnyira elfedje. A készítendő mennyiség megtervezésénél azért vegyük figyelembe, hogy akkora mennyiség kell legyen az edényben, amennyit a botmixer már össze tud keverni. Közben beletesszük a lecitint is, abból most elég egy kicsi, mondjuk egy mokkáskanálnyi, mert kevés víz kerül a krémbe. Ha felolvadt a méhviasz, akkor levesszük a vízfürdőről, beletesszük a sheavajat, ami lehet akkora mennyiség, mint a mandulaolaj volt. Lehet, hogy a sheavaj olvasztása közben el fog kezdeni szilárdulni a krém, ilyenkor nyugodtan visszatehetjük picit a vízfürdőbe. Ha felolvadt a sheavaj, beletehetjük a botmixert, elkezdjük keverne, és közben egy löttyintés rózsavizet is hozzáadunk, és addig keverjük, míg a kívánt krémes állagot el nem érjük. Ez után adjuk hozzá az E-vitamint és a Rokonsalt. Tégelybe kanalazzuk, és kihülésig mehet a hűtőbe. Egyébként szerintem jól bírja a krém, nem kell hűtőben tartani, bár nálunk nem szoktak megromlani a nagyon vizes krémek sem szobahőmérsékleten. :)

Egyébként ez utóbbi témáról fog szólni a következő bejegyzésem (házi krémek romlékonysága, stabilitása).

2012. január 26., csütörtök

Új játék! :)

Háát, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan eljön, de lassan közeledünk a 20 000-es látogatottsághoz. Így itt az ideje az új játéknak is! :)

Aki először észreveszi, hogy a számláló átfordult, és ír egy bejegyzést, az most nemcsak egy szappant, de egy krémet is nyer! A második pedig egy szappant. :)

Hajrá!!!

2012. január 16., hétfő

A téli kézápolásról

Ez a téma most két okból is aktuális. Egyrészt az a hír járja, hogy jön a hideg (mondjuk holnap), másrészt személyes okaim is vannak. Az utóbbit tekintve, szégyen ide, szégyen oda, én sem figyeltem eléggé a saját kezemre, és a hideg, szeles időjárás csúnyán kiszárította a bőrömet. Ez azt jelenti, hogy a kezemet tekintve úgy néztem ki, mintha mondjuk már vagy 20 éve éjt nappallá téve ásóznék, malteros vödröket hordanék...pedig nem. Szóval én sem figyeltem eléggé.
Pedig a hideg, a szél és a száraz levegő együtt bizony nem tesznek jót a bőrünknek. Ilyenkor a kéz, és az arc bőrének - mivel ezek vannak kitéve folyamatosan az időjárás viszontagságainak - folyamatos visszazsírozásra van szüksége. Tehát nem is annyira a magas víztartalmú hidratáló krémek az igazán hatásosak, hanem a jó tömény zsíros kencék. Ha a kezünk már száraz, a bőr repedezett, bőrkeményedéses, akkor a leghatásosabb, ha éjszakára zsíros krémmel bekenjük, és pamut kesztyűt húzunk. Ezzel együtt pedig, amikor ébren vagyunk, 1-2 óránként kenjük be a kezünket. Ilyenkor elég egészen kis mennyiségű krémet felvinni, hogy azért nap közben másra is tudjuk használni őket, mint kézkrémhordozásra. ;) Legjobb, ha kézmosás után nem törölközünk egészen szárazra, kis mennyiségű krémet jól bemasszírozzuk, és már mehetünk is a dolgunkra.
Persze az is fontos, hogy amikor elhagyjuk a lakást, és kimerészkedünk a farkasordító hidegbe, akkor is ápoljuk le a kezünket egy adag krémmel, és mindig húzzunk kesztyűt!
Nekem ezek a kis trükkök segítettek! :)

2012. január 9., hétfő

Ajakápoló rózsaszín agyaggal

Régen szerettem volna már elkészíteni az ajakápolóknak ezt a formáját. Ma végre volt egy kis időm, így összehoztam egyet, amit lehet majd tesztelni. Sajnos a kiöntés még nem tökéletes, nem egészen sikerült kapásból rájönnöm, hogyan is működik ez a csavaros izé...
Az alap recept ugyanaz, mint eddig, mivel az mindenkinek bevált! Vannak viszont olyanok, akik nem szeretnek kézzel nyúlkálni az ajakápolós dobozba, így ezt a receptet most nekik ajánlom!
Egy adagot sajnos elég nehéz elkészíteni. Én ezzel a mennyiséggel 3 és fél dobozkát töltöttem meg.

- fél evőkanál avokádóolaj
- fél evőkanál sheavaj
- fél evőkanál jojobaolaj
- 2 és fél evőkanál méhviasz
- E- vitamin
- édesnarancs illóolaj

Vízfürdőn az olajban felolvasztom a méhviaszt, levenni nem tudom a vízfürdőről, mert akkor a viasz rögtön megszilárdul, így a forró víz fölött tartva teszem bele a sheavajat és az avokádóvajat. Jól elkeverem, hogy hamar elolvadjanak, ha kell, pillanatokra visza lehet tenni a vízbe, hogy folyód maradjon. Ha elolvadtak az összetevők, akkor gyorsan bele lehet tenni az E-vitamit és az illóolajat, majd villám sebességgel beleaprikálni a nüansznyi dobozkába. És már mehet is a hűtőbe. Érdemes egy napot bent tartani, aztán lehet használni! Ja, én az elején tettem bele egy késhegynyi rózsaszín agyagot is, csak a móka kedvéére... nagyon fincsi használni, enyhén pirosítja az ajkat az agyag, és nagyon jót tesz a száraz ajkaknak is! Nem képez semmiféle réteget, nem érezni egyáltalán. Szerintem jobb lett, mint a tégelyes változat!


Bocsánat a trehány képért, iszonyúan kellett sietnem, mert Réka már jött...segíteni...

2012. január 1., vasárnap

Az új évre

Minden kedves olvasómnak boldogságos, nevetésben gazdag, és melegszívű esztendőt kívánok, sok-sok szeretettel!
:-)