2011. június 29., szerda

Az örök szappan

Nagy meglepetésemre elég sokan rendeltetek krémeket ahhoz, hogy viszonylag kevés szabadidőm maradjon szappant készíteni. :) És ezzel a kis szabadidővel szerencsésen egybeesett a levendulaszezon is. Így elkészült az a szappan, amire már régóta fájt a fogam: a levendulás!




A szappan 20% kókuszolajból és 80% olivaolajból áll. Superfatnek extra szűz, bio olivaolajat kapott. Élénk levendulaillat (francia levendula) jellemzi, ami köszönhető a magas illóolaj tartalmának és a benne lévő szárított levendulavirágnak. :) (1 db szappan kb 60-70g, 500Ft.)

2011. június 27., hétfő

Arckrémek sheavajból


Bőrünk, amely testünk kültakarója, erőteljesen ki van téve a különböző környezeti hatásoknak. Szó van itt a természetes hatásokról (mint a szél, vagy a napsütés), a légszennyezésről és a tisztítószerek hatásáról is. Arcbőrünk kiemelt gondozást igényel, hiszen bőrünknek ez a része találkozik a legtöbb ilyen hatással életünk során. Én sok hónapja kísérletezek már arckrémek gyártásával, ráadásul nemcsak legyártom, hanem magamra is kenem őket! :) Korábban azt gondoltam, hogy a vizes hidratáló krémek a legjobbak a bőrömnek, de egy kis utánnaolvasással ma már nem egészen így látom.
Jó tudni, hogy bõrünk felszínét vékony "víz az olajban" (V/O) emulzióréteg védi. A faggyúból, szaruzsírból és vízbõl álló úgynevezett hidrolipid film a bõr saját krémje, amely óvja a bõrt a mechanikai, fény-, vegyi és egyéb hatásoktól, és fõleg a kiszáradástól. Savassága folyamatosan pH5 körüli, bõrünk ezt tejsav és más savak termelésével szabályozza. A sav enyhe baktériumölõ hatású, védi a bõrt a kórokozóktól, sõt az ártalmatlan baktériumok megtûrésével nem engedi érintkezni bõrünket a kórokozókkal. 
Az arckrémek esetében alapvetően egy éjszakai és egy nappali fajtát különböztetünk meg. A nappali krém (ezek az úgynevezett "olaj a vízban", vagy O/V emulziók) könyen felszívódik, nem fénylik utánna a bőr, vízben jól oldódik, tehét vízzel könnyen lemosható. Az éjszakai krémek (V/O emulziók) zsírosabbak, vízzel nem lemoshatóak, és zsíros fényt hagynak a bőrön. 
Azt is jó tudni, hogy az arcápoláshoz sokan nem a megfelelő krémet választják. Különösen a nagymértékű légszennyezésnek kitett, és az öregedő bőrnek van szüksége krémezésre. A zsíros bőrű egyéneknek elegendő lehet egy megfelelő arclemosó, külön krémezést az ő bőrük nem igényel. A száraz, öregedõ bõrhöz a nappali, úgynevezett hidratáló krémek (az O/V emulziók) nem ajánlatosak, mert a kívánatossal ellentétes hatást érhetünk el a használatukkal. (Egy előző bejegyzésben már írtam a glicerin és a szorbit bõrszárító hatásáról.) Igaz ugyan, hogy ezek a krémek gyorsan fölszívódnak és megduzzasztják a hámréteget (hidratálnak), ám a krém, ha nem pótolják, egy idõ múlva, amikor a felsõbb rétegbõl a víz elpárolgott, a nedvességet az alsó, mélyebb rétegekbõl szívja föl. Az egyébként is száraz bõr tovább töredezik, finom repedések keletkeznek rajta, amin keresztül újabb nedvesség távozhat és a gyulladásveszély is nõ. Ezek a krémek tehát inkább szárítanak, mint hidratálnak. Ezt megakadályozandó, folyamatosan, 4-5 óránként kellene krémeznünk magunkat velük. Az éjszakai krémek (V/O emulziók) ezért sokkal alkalmasabbak a száraz, idõsödõ bõr ápolására. Ezek a krémek, zsírosabbak, stabilabb záróréteget képeznek a bõrön, a vizet jobban kötik, ezáltal a bõrt jobban védik a kiszáradástól. 
Egy szó mint száz: ha vizet teszünk a krémbe, akkor keveset tegyünk bele, illetve inkább vízben oldott növényi hatóanyagokkal dolgozzunk! Ezek lehetnek gyógyteák, vagy különböző aromavizek. Gondoljunk arra, hogy bőrünk mirigyei is olyan "emulziós krémet" termelnek, amelyben nem a víz a legfőbb alkotóelem!

Én sok próbálkozás és kenegetés után nagyon ajánlom a víz nélküli zsíros krémeket. A legfőbb alapanyaguk ezeknek a krémeknek a sheavaj, amit azért szeretek nagyon, mert bárki, bármilyen bőrtípussal használhatja (illetve majdnem bárki, mert a latex érzékenyek nem, és a terhesség első 3 hónapjában sem ajánlott nagy mennyiségben). A sheavaj mellett növényi olajok is vannak bennük. Ezeket bőrtípustól függően, vagy egyéni igény szerint is lehet tenni a krémekbe. Aztán ott vannak az illóolajok, amelyeket ugyancsak bőrtípustól függően használhatunk. Mivel ezekben a krémekben nincsen vízfázis, ezért tartósítószert sem kell keverni hozzájuk, elegendő egykis E vitamin, hogy meggátoljuk az avasodást. 
Ezeket az arckrémeket – erőteljes zsírozó hatásuk miatt – éjszakára érdemes felvinni, igény szerint vékonyabban, vagy vastagabban. A beszívódáshoz elég sok idő szükséges, de az eredmény magáért beszél! Másnap reggel tuti sima és bársonyos bőrrel ébredünk majd!

Arckrém zsíros bőrre:

- 1 rész sheavaj
- 1/4 rész jojobaolaj
- E vitamin
- 2 csepp citrom-, 1 csepp levendula-, 2 csepp teafa-, 1 csepp pálmarózsa illóolaj (50 ml-es krém esetén ajánlott cseppszámok)

Arckrém középidős bőrre:

- 1 rész sheavaj
- 1/2 rész búzacsíraolaj és sárgabarackmagolaj keveréke
- E vitamin
- 1 csepp rózsafa-, 1 csepp levendula-, 1 csepp pálmarózsa-, 1 csepp geránium (50 ml-es krém esetén ajánlott cseppszámok)

Arckrém érzékeny, ekcémás bőrre:

- 1 rész sheavaj
- 1/4 rész búzacsíraolaj és avokádóolaj keveréke
- E vitamin
- 1 csepp narancsvirág-, 1 csepp levendula-, 1 csepp geránium illóolaj (50 ml-es krém esetén ajánlott cseppszámok)

Arckrém idős, érett bőrre:

- 1 rész sheavaj
- ici-pici méhviasz
- 1/2 rész búzacsíraolaj és avokádóolaj keveréke
- E vitamin
- 1 csepp rózsafa-, 2 csepp mirha-,1 csepp szantál-, 1 csepp pálmarózsa illóolaj (50 ml-es krém esetén ajánlott cseppszámok)


Forrás:
- Dr. Rózsa Sándor: Testápoló kislexikon
- Dr. Horváth Györgyi: Bevezetés az aromaterápiába (egyetemi jegyzet)

2011. június 24., péntek

Mindenfélék körömvirágból

Nálunk mostanában kezdett el virágozni a körömvirág. Egyszerű, de mégis különleges virágai, visszafogott illata, ezzel együtt élénk, narancssárga színe mindíg felvidít, és nagyon szeretem. A körömvirág gyógynövénynek sem utolsó, csak le kell szedni a szirmokat akkor, amikor a legszebben virágzik a növény, és amikor a legmelegebben süt a nap, mert ekkor a legmagasabb a hatóanyag tartalma. A szirmokat száraz, meleg helyen megszárítjuk, és már használhatjuk is! Készíthetünk belőle teát, olajat, és persze krémet. És mire is jó mindez? A körömvirágteát gyomor- és bélbetegségek, a gyomor- és bélrendszer fekélyei, gyomorgörcsök, és vastagbélgyulladás esetén érdemes alkalmazni. Erős hasmenésnél is megmutatkoznak áldásos hatásai, valamit különböző daganatos megbetegedések esetén is ajánlott a fogyasztása. Egy barátnőm mondata egyszer, hogy napi egy csésze körömvirágtea segít megőrizni a bőr fiatalságát. :) Forrázata külsőleg nehezen gyógyuló sebek és fekélyek gyógyítására alkalmas.
A növényből készült olaj és krém hatásos lehet visszerekre, valamint a műtéti hegek, az égési- és a fagyási sérülések is szépen gyógyulnak tőle.

Körömvirágolaj készítése:

Hidegen:
Egy mélytányérba, vagy egyéb alklmas edénybe annyi olajat öntünk, amennyi körömvirágolajat szeretnénk készíteni. Én a bio, finomítatlan napraforgóolajat ajánlom, de jó az olivaolaj is, bár ennek van egy elég erős, sajátságos illata. Ebbe az olajba annyi virágot áztatunk, amennyi belefér, de a lényeg, hogy az olaj fedje be a szirmokat. Mindíg csak szárított virágot használjunk, mert az nem penészedik meg! Ha belenyomkodtuk a virágot, és az olaj jó bőven fedi, akkor tegyük meleg helyre, fedjük le egy papírtörlővel, és hagyjuk állni, úgy három hétig. Naponta nézzünk rá, rázogassuk meg, és ellenőrizzük, hogy tényleg nem penészes, vagy rohadt (pl. szagoljuk is meg). Ha letelt a 3 hét, előbb egy nagyobb lyukú szűrő, majd papírtörlőn is szűrjük át, hogy biztos ne maradjon benne növényi rész (csak a hatóanyag). Aztán én szokta bele kicsi levendulaolajat tenni, és ebben a melegben ez is megy a hűtőbe, egyébként nem kell hűteni emberi időben. Napozás után, és piros babaposira nagyon jó!

Melegen:
Körömvirágolajunk elkészülhet gyorsabban is, úgy, hogy a megfelelő alapolajba (a mennyiség attól függ, hogy mekkora mennyiségű olajat szeretnénk) teszünk szárított virágot, és ezeket kb. 1 órán át főzzük, vízfürdőn. Ha letelt az egy óra, hagyjuk kihülni a virágot az olajban, majd szűrjük le úgy, ahogy az előbb leírtam.
Én a krémekbe a melegen készült verziót szoktam beletenni, viszont ha sima körömvirágolajat szeretnék itthonra, vagy ajándékba, azt csakis hidegen készítem!


Körömvirágkrém készítése:





Egyszerű recept, innen:

150 ml alapolaj, szerintem az olivaolaj, vagy a napraforgóolaj a legjobb
szárított körömvirág
15g méhviasz

A virágot az olajban 1 órán át főzzük, az előbbiek szerint. Ha kész az olaj, a méhviasszal együtt összefőzön vízfürdőn. Ha a viasz felolvadt, akkor az egészet tégelybe öntöm, és megvárom, amíg kihül.
Ha folyósabb krémet szeretnénk, akkor kevesebb méhviasz kell, ha kevésbé folyósat, akkor több. A krém állagát menet közben úgy tudjuk ellenőrizni, hogy a még vízfürdőn lévő elegyből kiveszünk egy cseppet egy kistányérra, ezt egy fél percre mélyhűtőbe tesszük, így rögtön megszilárdul. Ha túl folyós, akkor teszünk még bele viaszt, ha túl kemény, akkor pedig olajat.

Körömvirágos testápoló:


- fél dl körömvirágtea (jól átszűrve)
- 0,7 dl körömvirágolaj
- 1 ek kókuszolaj
- 2 ek méhviasz

- emulgeálószer (pl. lysolecitin, 5%-ban kell alkalmazni)
- tartósítószer (pl. Rokonsalból 2 csepp/10g krém, de ennek az alkalmazásakor a pH-t max. 5,4-re be kell állítani tejsavval; alkohol (70%-os!!) alkalmazásánál a vizes fázis 12%-a legyen)
- E vitamin (kapszulában, vagy cseppben, mennyisége a krém 3-5%-a legyen)

Vízfürdőn olvasszuk össze a körömvirágolajat a méhviasszal, majd adjuk hozzá a kókuszolajat, és az emulgeátort. Közben melegítsük fel kicst a teát is, majd állandó keverés mellett öntsük hozzá a zsírfázishoz, és még jól keverjük meg. Ha hült egy kicsit, akkor adjuk hozzá az E vitamint, illetve a tartósítószert, és még egyszer alaposan keverjük fel. Töltsük tégelybe, és hagyjuk kihűlni.

2011. június 19., vasárnap

Miért használjunk házilag készített tisztítószereket és kozmetikumokat?


A környezetünkben jelenlévő, több mint százezer féle, ember által előállított szintetikus vegyi anyag döntő többségéről nem tudjuk, hogy hogyan hatnak az emberi szervezetre. A használt szintetikus anyagok 80 százalékáról nem tudjuk, hogy ránk nézve rákkeltő hatásúak-e, a vegyszerek 85%-ról nem tudjuk, hogy felhalmozódnak-e a természetben, és 70%-ról nem tudjuk, hogy miként bomlanak le a természetben. Az emberek által használt szintetikus vegyi anyagok már bekerültek a föld ökorendszerébe. Kutatások szerint egy európai ember véréből kb. 300 féle szintetikus vegyi anyag mutatható ki. A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség tanulmánya szerint az elmúlt két évtizedben a rákban megbetegedett gyermekek száma évente 1%-al növekszik. A rákkeltő anyagok mellett számos ideg-, immun- és hormonrendszert károsító anyag is forgalomban van. A vegyi anyagok terjedésével és a légszennyezéssel párhuzamosan nő az allergiás megbetegedések száma is. Mára már számtalan, korábban ártalmatlannak hitt anyagról derült ki, hogy hosszú távon egészségkárosító hatásuk van, ráadásul ezek egészségkárosító hatásának bizonyítása után általában túlzottan hosszú idő telik el, amíg kivonják őket a forgalomból.
Ezeken az adatokon elgondolkozva készítettem egy rövid összefoglalót arról, hogy egy átlagos háztartásban használt különböző készítmények (a kozmetikumoktól a tisztítószerekig) milyen – egészségünket is valószínűleg befolyásoló – szintetikus anyagokat tartalmaznak.

Tisztítószerek: klórozott hatóanyagokat, foszfátokat, erős savakat, vagy lúgokat tartalmazhatnak. Ezek az anyagok erősen szennyezik a környezetet, és a szerekben gyakran megtalálható benzol rákkeltő hatásúnak bizonyult.
A fertőtlenítő szerekben található triklozán felhalmozódik az emberi szervezetben és hormonális hatású. A fenol és krezol bizonyítottan rákkeltők, kis mennyiségben hasmenést és hányingert okoznak, rendszeres használatuk pedig károsítja a vesét és a májat.

Mesterséges illatosítók: ilyenek a sprayk, illatgyertyák, elektromos párologtatók és illatosító gélek. Ezek jelentős mennyiségban bocsátanak ki egészségre ártalmas illékony szerves vegyületeket. Megtalálható bennük a formaldehid, és a feltételezhetően hormonális hatású, és allergiát is okozó dietil-ftalát. A füstölők rákkeltő benzolt juttatnak a levegőbe.

Üvegtisztítók: gyakori összetevőjük a glikol-alkil éter, amely irritálja a szemet és a nyálkahártyát, rendszeres használata pedig károsítja a májat és a vesét, sőt tartós belégzése halált is okozhat. Némelyikben megtalálható a rákkeltő dioxán.

Fémtisztító szerek: gyakran ammónium iont tartalmaznak, így a használatuk során kellemetlen, mérgező és légzési nehézségeket kiváltó gázok (ammónia) keletkezhetnek.

Mosószerek: a bennük található fehérítő adalékanyag a nátrium-hipoklorit, amely szerves anyagokkal reagálva számos egészségügyi problémát okozó klórozott szerves anyagokat eredményez. Az öblítők sokszor allergiát kiváltó illatanyagokat tartalmaznak, és szennyezik a környezetet. Környezetkárosító hatása van még a mosószerekben található foszfornak is.   

Hajsamponok: főleg mosóaktív anyagokat (úgynevezett tenzideket) tartalmaznak. Ezek olyan anyagok, amelyek emulgeáló hatásuk révén eltávolítják a szennyeződéseket a bőrünkről és a ruháinkból. Többféle tenzid ismeretes: az anionos- (ilyen az SLS, sodium-laurathe-sulfate) és a kationos tenzidek nagyon szárítják a bőrt, és irritációt válthatnak ki. Ezeknél sokal enyhébbek az amfoter- és a nemionos tenzidek. Ezek nem irritálják a bőrt, miközben ugyanolyan hatékonyan tisztítanak, így kisgyerekek bőrápolásában is használhatóak. Viszont a szintetikus tenzidek előállításakor gyakran olyan melléktermékek keletkeznek, amelyek külömösen káros hatássa vannak a szervezetre. Ilyenek a szulfátos tenzidek (anionos) gyártásakor keletkező dioxán, ami benne marad a készítményekben, és bizonyítottan rákkeltő hatása van. Az agresszív tenzidek csökkentik a haj természetes öntisztító képeségét, ezért aztán egyre gyakoribb hajmosásra van szükség...és voilá: megint többet fogyasztunk! A bőrgyógyászok ezért a heti egyszeri samponos hajmosásnál nem ajánlanak többet.
A DMDM hydantion allergiát, fejfájást. súlyosabb esetben depressziót, asztmát okozhat, illetve gyengíti az immunrendszert. A cocamidopropyl betaine allergiát okozhat, és gyakran egészségkárosító nitrózaminokkal szennyezett. A triethanolamine allergén és tüdőkárosító, illetve rákkeltő is lehet.
A korpásodás elleni samponok olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek 2-3 hét alatt valóban csökkenti a korpa mennyiségét, de ezek a hatóanyagok (magnézium-pirition, cink-pirition, octopirox) a faggyútermelés fokozásával a haj zsírosodását is fokozzák, valamint jó tudni, hogy ezeknek az anyagoknak a bőrre gyakorolt hatása még nem teljesen tisztázott!!
A hajkondícionáló szerek összetételükben a ruhaöblítőkre hasonlítanak, így tartalmazhatnak irritatív, allergiát kiváltó anyagokat, nem is beszélve a környezetkárosító hatásukról... 

Mosogatószerek: agresszív tenzideket tartalmaznak, amelyek hosszútávon rendkívül igénybe veszik a kezet. A tenzidek által legyengített bőrön könnyen áthatolnak egyéb káros anyagok, és a kórokozók is.

Fogkrémek: nagy részük nátrium-fluoridot tartalmaz, amely elképzelhető, hogy károsítja az ideg- és emésztőrendszert. A triklozán bőrirritáló, hormonális hatású, befolyásolja az immunrendszert, valamint a hasznos baktériumok elpusztításával a káros mikroorganizmusok elszaporodását segíti elő. Ezt az anyagot az EU a környezetszennyező anyagok közé sorolja.

Mosószappanok: túlságosan lúgos kémhatással rendelkeznek, használatuk kiszárítja a bőrt. Ezek helyett természetes olajokban és zsírokban gazdag, intenzív hidratáló képességgel rendelkező natúrszappanok használata javasolt. A házi natúrszappanok helyett készíthetünk magunknak enyhe, bőrbarát tenzidekből (amfoter és nemionos) tusfürdőt és folyékony szappant is házilag. Receptek itt találhatóak.

Dezodorok: azok, amelyek a "szabályozólag hat", "megakadályozza az izzadást", "izzadásgátló" feliratokat tartalmazzák, alumíniumsókat tartalmaznak. Az alumíniumsók beszűkítik a verejtékcsatornákat, az izzadást teljes mértékben nem tudják megakadályozni, de allergiát, gyulladást válthatnak ki. Az izzadás a testhőmérséklet fontos szabályozója, vele anyagcseretermékek távoznak, ebbe a folyamatba tehát nem szabad beleavatkozni.

Hajfestékek: két olyan anyagot is találtak, amelyeknek allergiát kiváltó, valamint rákkeltő hatása is lehet. Ezek: para-fenilén-diamin és a para-toluilén diamin. Egy vizsgálatban azt találták, hogy a hajukat rendszeresen festő nők között gyakoribb a hugyhólyag rákos megbetegedése.

Szempillafestékek: rákkeltő formaldehid származékokkal konzerválják őket, ezek kívül a szempillaspirálok gyakran allergén nikkellel és krómmal szennyezettek.

Hajrögzítők: filmképző anyaguk fújáskor könnyen a tüdőbe juthat és károsíthatja annak működését.


És végül néhány szó a különböző krémekről:
A krémekbe kétféleképpen kerülhet káros anyag:
- alapanyagként
- az alapanyaggal együtt, szennyezőanyagként
Ma már a legtöbb krém címkéjén feltűntetik az alapanyaglistát, a használt alapanyagok minőségét azonban nem tudjuk ellenőrizni. Egy időben Németországban az a hír terjedt el, hogy a kozmetikai ipar gyorséttermek hulladékolaját használja fel krémek alapanyagaként! A hagyományos kozmetikai készítményeknél egyébként is kifogásolható, hogy a jó minőségű növényi zsírokat olcsó ásványiolaj származékokkal helyettesítik, amelyek azon túl, hogy elzárják a pólusokat, csak látszólagos hatásúak.
A legnagyobb baj a kozmetikumoknál, hogy néhány alapanyag allergiát válthat ki. Ezek: az illatszerek, tartósítók, festékek és fémnyomok. Hazánkban az allergia leggyakoribb kiváltói:
- parabének (Krémek és dezodorok tartósítására használják. Bejutnak a szervezetbe, hormonális hatásúak és lehetséges rákkeltők.)
- perubalzsam-félék (A perubalzsamot a san salvadori Myroxylon balsamum fa kérgéből nyerik bevágással és füstöléssel. Erős allergén, a parfümkészítés egyik gyakori segédanyaga. A legtöbb illatszeren, kozmetikumon, samponon, egyéb készítményen a fragrance felirat jelenthet perubalzsamot. De tartalmazhatja a kóla, a fagylalt, a szörp, a májkrém és a lekvár is.)
- fahéjsav-származékok

Az EU-szabályozás szerint csak tartósított kozmetikai készítményeket szabad forgalomba hozni. Egyes tartósítók azonban (Bronopol, Bronidox) rékkeltő anyagok. Egyéb kozmetikai anyagok, mint a dietanol-aminok és más szekunder aminok is rákkeltőnek bizonyultak. Egyes antioxidánsok és komplexképzők (EDTA) használata is megterhelik a bőrt. A natúrkozmetikumikban alkalmazott E-vitamin (tokoferol) viszont teljesen ártalmatlan. Megakadályozza a krémek avasodását és még tartósító hatása is van. 
A kozmetikumokban a leggyakrabban alkalmazott emulgeátorok az úgy nevezett polietilén-glikánok (PEG). Ezek szintetikusan előállított anyagok, a bőrt irritálhatják, és idegen anyagokat vihetnek be a bőrbe (csúsztatóhatás).
Legnagyobb sajnálatomra a lanolinról is kiderült, hogy tartalmazhat káros anyagot, ugyanis a Lindan nevű (rovarölőszer) anyaggal kezelt juhok gyapjúzsírja szerves klórvegyületek maradványait tartalmazhatja, ezek pedig értelemszerűen bekerülhetnek a lanolinos krémekbe. Ezentúl én nem is fogok alapanyagként lanolint használni, vagy megpróbálok biogazdaságból szerezni.
Külömböző kozmetikai termékek gyakran tartalmaznak baktériumölő anyagokat, ilyen például a triklozán.
A hidratáló krémek úgynevezett nedvességszabályozó anyagokat (aminósavakat, pentózokat, tejsavat), és nedvességtartó szereket (szorbit, glicerin) tartalmaznak. Ezeknek a szereknek a használatát a bőrgyógyászok nem ajánlják. Utóbbiak a készítmények kiszáradását akadályozzák meg, hogy az mindig jól kenhetõ legyen. A szorbit és a glicerin azonban magukhoz vonzzák a vizet a bõr alsó rétegeibõl, így kiszárítják azt. A krémekbe ezért ezeket nem érdemes belekeverni. (Érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb agyonreklámozott kozmetikumban az egyik fő komponens a glicerin, aminek – ezek szerint – a bőrre nagymértékű szárító hatása van. Taláncsak nem azért, hogy egyre többet hazsnáljunk belőlük?)
A krémekben, testápolókban, samponokban, tudfürdőkben, kézmosószerekben és mosogatószerekben megtalálható szintetikus illatanyagok és -festékanyagok allergiás panaszokat válthatnak ki. Közülük az egyik leggyakoribb az ekcéma. A környezeti hatások jelentősen befolyásolják az ekcéma kialakulásának valószínűségét, csakúgy, mint a betegség időnkénti fellángolását.
A gyári krémek több olyan összetevőt is tartalmaznak, amelyek veszélyeztetik bőrünk egészségét. A legközelebbi bejegyzésben azokat az anyagokat fogom ide kilistázni, amelyek NEM károsítanak, a legtöbb nem szintetikus, nem kőolajszármazék. Ezeket a szereket nyugodtan beletehetjük az otthon készített kozmetikumokba, illetve nyugodtan vásárolhatunk olyan kozmetikumokat, amelyek csak ezeket tartalmazzák.

Ezt a bejegyzést nem azért írtam, hogy most mindenki rohanjon, és dobáljon ki mindent, ami a háztartásában fellelhető, és szintetikus anyagot tartalmaz (na jó, egy kicsit azért is...) Inkább azért, mert úgy gondolom, hogy ideje végre túllépnünk azon a 20. századi gondolkozáson, hogy az ember mindenek felett áll, és mindent kontrollálnia,  befolyásolnia kell. Mi is részei vagyunk a természetnek, és ennek megfelelően kell viselkednünk, élnünk. Nem gondolom, hogy zászlóval és kivont karddal kellene mentőakciókat folytatnunk a Földért, hiszen ezek a mozgalmak sem szólnak másról, mint az ember "nagyságának" hirdetéséről, mindenhatóságának reklámozásáról. Elegendő, ha más perspektívába helyezzül magunkat, kicsire zsugorodunk, és elképzeljük, hogy mi is a Föld ökológiai rendszerének részei vagyunk. Alkalmazkodjunk a természethez, és ne akarjuk, hogy a természet alkalmazkodjon hozzánk, mert ez csak kényes egyensúlyok felborulásának árán lehetséges. Ne termeljünk annyi szemetet, ne használjunk feleslegesen szintetikus tisztító- és egyéb szereket, ne vásároljunk feleslegesen mindenféle elektronikai kütyüket, és így tovább...egyszóval: próbáljunk fenntartható háztartást vezetni! És pesze: olyan kozmetikumokat válasszunk, vagy készítsünk magunknak, amelyek nem károsítják a szervezetünket, és gyermekeink szervezetét sem!



Forrás: 
- Dr. Rózsa Sándor: Testápoló kislexikon, 2001 http://www.okotars.hu/tudastar/kiadvanyok
- Levegő Munkacsoport: Mindennapi Mérgeink, Budapest 2009

- ÖKO-Test, 4/1986
- www.cosmio.hu

2011. június 14., kedd

Környezetbarát tisztítószerek készítése házilag

A hétvégén Gárdonyban jártunk, az Országos Öko Expo és Bio Fesztiválon (lehet, hogy nem pontosan ez volt a neve, de a lényege igen), és egy nagyszerű kiadvány akadt a kezembe, Hétköznapi Mérgeink címmel. A kiadványt a Levegő Munkacsoport állította össze, és nekem személy szerint nagyon tetszett. El is határoztam, hogy nyújtok belőle egy kis ízelítőt, mert nagyon a témámba vág! :)
Elsősorban a házilag is elkészíthető, környezetbarát tisztítószereket szeretném megosztani, íme:

Edények tisztítása: ecetes és citromos vízzel, a súroláshoz szódabikarbonát, konyhasót, vagy mosószódát ajánlanak.

Ablak tisztítása: ecetes vízzel.

Bútorok ápolása: méhviasszal, olivaolajjal, vagy lenolajjal kenegetni

Krómozott felületek tisztítása: almaecettel, vagy tömény alkohollal

Szőnyeg: folttisztításra a szőnyeg átkefélését ajánlják konyhasóval, valamint azt írják, hogy a szimpla samponos átmosás a legtöbb foltot eltávolítja.

Vízkő oldása: ecettel, vagy citromsavval.

Lefolyó eldugulása: Elsőként fizikailag tisztítsuk ki a lefolyót, és használjunk pumpát. Az ecettel kevert szódabikarbona feloldja a dugulást. Erre az elegyre azért én vigyáznék, mert van egy olyan emlékem, hogy a reakciójuk zárt edényben robbanást okozhat, így öntsük inkább őket egymás után a lefolyóba, akkor nem robban!

Mosógép vízkőtelenítése: ecetet használjunk. Évente egyszer öntsünk a gépbe 2 liter 20%-os ecetet, és indítsunk el egy főzőprogramot. Az első öblítés előtt állítsuk le a gépet, és hagyjuk benne az ecetes vizet néhány óráig, majd melegítsük fel újra, és fejezzük be a programot.

Mosás: mosódió, vagy reszelt mosószappan és mosószóda (megjegyzem, hogy a házilag készült folyékony mosószer is nagyon jó!!). Fehér ruhákhoz citromlevet, színesekhez pedig ecetet használjunk öblítőszernek.

Fertőtlenítés:  a forró víz (!!), illetve konyhasó és ecet keveréke tisztít és fertőtlenít is. És ne feledjük, hogy a gyermekkori steril környezet fokozza az allergia kialakulásának esélyét!

Légfrissítés: Szellőztessünk gyakran! A szobanövények jelentősen javítják a levegő minőségét. Illatosításra használhatunk még szárított növényeket, valamint néhány csepp jó minőségű (higítatlan, 100%-os) illóolajat is.

Szemétbe hát a sok szintetikus anyagot tartalmazó méreggel, és elő nagyanyáink praktikáival!
Jó mulatást a takarításhoz! :D

Kedvcsinálónak: :)
http://www.youtube.com/user/zpokvideo?blend=10&ob=5#p/u/3/pMds0jTkEWU

2011. június 11., szombat

Krémek még!

Újabb receptek következnek:

Ajakápoló



- 1 rész shea vaj
- 1 rész avokádó olaj
- negyed mokkáskanál E vitamin (akkor ennyi, ha tényleg ajakápolónyi mennyiséget csinálunk)

A shea vajat napon megolvasztjuk (ezt a krémet felesleges vízgőz fölött készíteni), majd hozzákeverjük az avokádó olajat és az E vitamint. Jó alaposan felkeverjük, és tégelybe tesszük. 

Ez a kombináció kitűnően gyógyítja a száraz, kicserepesedett ajkat, és még fényvédelmet is nyújt! Vigyázat, ha illóolajat teszünk bele, akkor figyeljünk a fényérzékenyítő hatásra is!



Lanolinos kézkrém



- 1 dl olivaolaj (vagy mandulaolaj, vagy a kettő keveréke)
- 1 evőkanál méhviasz
- 2 ek lanolin
- 1 ek kakaóvaj
- 1 ek kókuszolaj (finomítatlan)
- 1 ek aloe vera gél
- 3 ek rózsavíz
- 2-3 csepp kamilla illóolaj
- emulgeálószer (pl. lysolecitin, 5%-ban kell alkalmazni)
- tartósítószer (pl. Rokonsalból 2 csepp/10g krém, de ennek az alkalmazásakor a pH-t max. 5,4-re be kell állítani tejsavval; alkohol (70%-os!!) alkalmazásánál a vizes fázis 12%-a legyen)
- E vitamin (kapszulában, vagy cseppben, mennyisége a krém 3-5%-a legyen)

Vízgőz fölött melegítsük fel, illetve olvasszuk össze az olivaolajat, a lanolint és a méhviaszt. Mikor felolvadtak, és levettük, akkor adjuk hozzájuk a kakaóvajat és a kókuszolajat, és várjuk meg, amíg ezek is felolvadnak. Ekkor beletehetjük a lecitint is. Közben öntsük az aloe vera gélt és a rózsavizet egy edénybe, enyhén melegítsük fel, majd lassan, állandó keverés mellett adjuk hozzá a zsírfázishoz. Ha elkészült az emulzió, mérjük meg a pH-t. Ha max. 5,4, akkor hozzáadhatjuk a Rokonsalt, ha lúgosabb, akkor adjuk hozzá egy-két csepp tejsavat, és mérjük meg újra a pH-t. Ez után hozzáadhatjuk az E vitamint és az illóolajat is, és még egyszer alaposan keverjük el. Ha alkohollal tartósítunk, akkor azt is az utolsó fázisban adjuk hozzá.

Ez a kézkrém (ami testápolónak is használható) lanolin, kakaóvaj és kókuszolaj tartalma miatt nagyon jól hidratál. A lanolin (vagy gyapjúviasz) az az anyag, amely a birkák gyapjúját megvédi az átázástól. Összetétele hasonlít az emberi bőr hámjában lévő zsiradékok összetételéhez. A lanolin a vizet apró cseppekre oszlatja, így az képes bejutni a hám mélyebb rétegeibe is. Ha a bőr kiszárad, ezeket az apró cseppeket a hámba juttatja. Bizonyítottan gyorsítja a sebgyógyulást is. Az aloe vera segíti a bőr regenerálódását, az új hámsejtek képződését, gyulladáscsökkentő éssebgyógyulást serkentő hatása is van.
A rózsavíznek pedig ugyancsak kitűnő hidratáló és regeneráló tulajdonságai vannak.
Ezt a krémet a páromnak találtam ki, aki az otthoni szerelgetések, építkezések és kerti munkák után sokszor szenved a keze szárazsága miatt. Nagyon szereti, és finom kókuszillata lesz tőle. :)



Naptej



- 1,2 dl szezámolaj, vagy napraforgóolaj, aminek valamekkora hányada (tetszés szerint) lehet körömvirágolaj
- 2 bő ek kakaóvaj
- 1 ek shea vaj
- 1 ek méhviasz
- fél dl desztilláltvíz/aloe vera gél
- 2-3 ek cink-oxid
- 15 csepp levendula illóolaj
- 3 csepp menta illóolaj
- emulgeálószer (pl. lysolecitin, 5%-ban kell alkalmazni)
- tartósítószer (pl. Rokonsalból 2 csepp/10g krém, de ennek az alkalmazásakor a pH-t max. 5,4-re be kell állítani tejsavval; alkohol (70%-os!!) alkalmazásánál a vizes fázis 12%-a legyen)
- E vitamin (kapszulában, vagy cseppben, mennyisége a krém 3-5%-a legyen)

Az olajokat a méhviasszal vízgőz fölött olvasszuk össze, a kakaóvajat és a shea vajat megint csak a végén rakjuk bele, amikor már levettük a vízgőzről. Ha felolvadtak, akkor rakjuk hozzá a megfelelő mennyiségű lecitint. Közben a desztillált vízban oldjuk fel a cink-oxidt. Ha kevésnek találjuk a vizet, vagy több cink-oxidot szeretnénk bele, akkor rakhatunk még hozzá egy kis desztvizet. Ezt kissé melegítsük fel, majd állandó keverés mellett öntsük bele a zsírfázisba. Ha elkészült az emulzió, mérjük meg a pH-t. Ha max. 5,4, akkor hozzáadhatjuk a Rokonsalt, ha lúgosabb, akkor adjuk hozzá egy-két csepp tejsavat, és mérjük meg újra a pH-t. Ez után hozzáadhatjuk az E vitamint és az illóolajakat is, és még egyszer alaposan keverjük el. Ha alkohollal tartósítunk, akkor azt is az utolsó fázisban adjuk hozzá.

A kakaóvaj, a sheavaj és a szezámolaj önmagukban is néhány faktoros fényvédelmet jelentenek, ezen kívül hidratálják is a nagy megterhelésnek kitett napon lévő bőrt. A körömvirágolajnak gyulladáscsökkentő, nyugtató hatása van, jól kezelhetőek vele az égési (és a fagyási) sebek is. Ez az olaj egyébként napozás után is ajánlott, egykis levendulaolajjal megspékelve. A cink-oxid jelenti a fizikai fényvédelmet. Egyaránt hatásos az UVA és az UVB sugarak ellen. A bőrön bevonatot képez, nem szívódik fel, a bőrre és a szervezetre semmilyen káros hatása nincsen, viszont gyulladáscsökkentő hatású és védi a bőrt a különböző irritatív hatásoktól is. A levendula- és a menta illóolajok a bőrre nyugtató hatással vannak, és az illatuk is nagyon jó!
Ez egy nagyon jó naptej lett! Én ezzel kenem a fehérbőrű gyerekeimet, akik sokszor bizony a legnagyobb melegben is kint akarnak lenni az udvaron (na jó, nem engedem őket sokáig), és még egyszer sem égtek le! Ráadásul gyönyörű barna lett a bőrük! Ez a naptej így kb. 20 faktoros, ha valaki rendelni szeretne, a faktorszámot kérésre csökkentemi, vagy növelni is tudom.





Hidegen készült szappanok

Hideg eljárással szappant főzni igazán nem nagy dolog. Ami ijesztő lehet benne az a lúg oldása, de elővigyázatossággal, és a megfelelő biztonsági intézkedések betartásával ez is megoldható.

Az első szappantömböt akkor készítettem, amikor virágzott az orgona. Előtte hetekig olvastam, bújtam a szakirodalmat, összeszedtem a főzéshez szükséges cuccokat és alapanyagokat. Először kigondoltam, hogy milyen típusú olajokat fogok használni, milyen arányban. Ezután számoltam. Kiszámoltam a megfelelő lúg és víz mennyiségét, feloldottam a lúgot, majd hozzáöntöttem az összemelegített olajokhoz. És közben nagyon izgultam... Egyrészt féltem attól, hogy biztos fröcsögni fog a lúg, ahogy oldom. Aztán attól, hogy biztos akkor fog fröcsögni, amikor hozzáöntöm az olajokhoz. Aztán attól is tartottam, hogy nehogy belenyúljak a nyers szappanmasszába...:) De láss csodát: nem fröcsögött semmi, és a masszával sem bénáztam... Na jó, egy kicsit igen, mert a sikertől elkapott az alkotás heve, és az éppen virágzó orgonából tettem egy marék fehér és lila virágot a nyers masszába. Azt gondoltam, hogy így egy csodásan illatozó, virágos szappant alkotok meg éppen. Háát, az illatból nem maradt semmi, a virág pedig "csodásan" megbarnult a szappanom érése közben... mondjuk rájöhettem volna, hogy az erősen lúgos pH elbontja az illatanyagokat (vagy legalábbis nagyrészükat), a virágszirmok meg mitől maradnának frissek pont az én szappanomban, amikor még az anyanövényen is elszáradnak egyszer...:( De a lelkesedésem töretlen maradt, és azóta is művelődöm, olvasok, tájékozódok, és kérdezek. És egész kellemes szappanokat csinálok. Egyébként az a bizonyos orgonás nagyon jól funkcionál, csak csúnya. :)

Akkor most jöjjenek a részletek. Úgy, ahogy én csinálom.

Első lépés: hozzávalók beszerzése. Ezeket csak felsorolom: digitális mérleg (grammos pontosságú), gumikesztyű (több pár), védőruházat. védőszemüveg, lavór, csavaros tetejű (műanyag tetővel) műanyag vagy üveg edény, botmixer, öntőforma, nátrium-hidroxid, olajok, zsírok, desztillált víz.

Ha beszereztük a hozzávalókat, elsőként ki kell számolni a szappanfőzéshez szükséges anyagok mennyiségét. Ki kell tehát találni, hogy milyen olajokat szeretnénk alkalmazni, és ezekből mennyit. Minden olajhoz tartozik egy úgynevezett elszappanosítási szám. Ezt a számot megszorozzuk az egyes alkalmazni kívánt olajok mennyiségével, majd a kapott szorzatokat összeadjuk. Az így kapott eredményből kivonjuk annak 5%-át (mert a hideg szappanoknál érdemes 5%-os zsírfeleslegben alkalmazni az olajokat), így megkapjuk, hogy hány g NaOH-ra lesz szükségünk. Íme egy példa:

felhasznált olajok g-ban:           elszappanosítási szám:                             ezek szorzata:
- 300 g olivaolaj                        - 0,136                                                     40,8
- 100 g kókuszolaj                    - 0,178                                                     17,8
- 40 g ricinusolaj                       - 0,129                                                       5,16

                                                                                 a szorzatok összege: 63,76
                                                                                 a kapott összeg 5%-a: 3,18

63,76-3,18=60,58g NaOH-ra van szükség.

Ha összeadjuk a felhasználni kívánt olajok mennyiségét, és az összeget 0,38-al megszorozzuk, akkor megkapjuk a felhasználandó desztillált víz mennyiségét. Ez ebben az esetben: 440x0,38=167,2g
Ha nem tudunk tizedes pontossággal mérni, akkor lúgból inkább kevesebben használjunk, a víz számolt mennyiségét pedig kerekíthetjük (szappamreceptszámoló program).

Ha kiszámoltuk az alapanyagok mennyiségét, akkor jöhet a lúg oldása! A nátrium hidroxid erősen maró anyag, ezért fontos betartani bizonyos biztonsági szabályokat.
- Mindíg kesztyűben, védőszemüvegben és védőruházatban dolgozzunk.
- Az oldáshoz mindíg készítsünk vízfürdőt (lehet bele jégkockákat is tenni), ha a vízfürdő oldás közben melegszik, akkor cseréljük ki hidegre!
- Ne használjunk alumínium edényt, mert az reakcióba lép a nátrium-hidroxiddal. Válasszunk üveg, vagy műanyag edényt.

A szilárd, vagy tömény oldatban lévő nátrium-hidroxid égési sérüléseket, maradandó sebeket, hegeket, valamint vakságot okozhat. Vízben történő oldása erősen exoterm folyamat, a felszabaduló hő égési sérülést, vagy gyúlékony anyagok belobbanását eredményezheti. Bőrre kerülése esetén azonnal, bő vízzel mossuk le, és menjünk el orvoshoz!!




Vegyünk fel gumikesztyűt, védőruhát és védőszemüveget. Mérjük ki a felhasználni kívánt NaOH mennyiségét egy műanyag edénybe. 
A desztillált vizet egy csavaros tetejű befőttes- vagy műanyag üvegbe érdemes kimérni. Készítsünk oda vízfürdőt annyi vízzel, amennyiben nem dől el a befőttesüveg, de a kimért desztilláltvizet ellepi. Tegyük a desztvizes üveget a vízfürdőbe, és kezdjük el apránként adagolni bele a lúgot. Aki még nem csinált előtte ilyet, vagy semmilyen laboratóriumi gyakorlata nincsen, az tényleg apránként kezdje az adagolást (az én hátam mögött több év kémiai laborgyakorlat van...). Érdemes megfigyelni, hogy a NaOH oldódása mekkora hőfelszabadulással jár! Érezni fogjuk, hogy a reakció felmelegíti az edényt, és idővel a vízfürdőt is. Ezért kell apránként csinálni. Ha az összes kimért lúgot hirtelen beleöntenénk a szobahőmérsékletű vízbe, akkor a reakció akkora hőfelszabadulással járna, hogy a lúgoldat felforrna az edényben, és kifröcsögne belőlle. Tehát apránként adagoljuk a lúgot, egy-egy adag után csavarjuk rá az edényre a tetejét, és óvatosan rázogassuk, lehetőleg a vízfürdőben. Ha az edény fala átmelegszik, akkor is tegyük bele a vízfürdőbe.
Ez a tevékenység nekem, ezzel a módszerrel, monduk a fent kiszámolt mennyiség esetében kb. negyed órát vesz igénybe.

Közben a kimért zsírokat és olajokat gőz fölött olvasszuk fel.

Ha a zsírok felolvadtak és a lúgot is feloldottuk, akkor jöhet a nyers szappanmassza elkészítése. Ez a művelet úgy történik, hogy az olajokba – állandó keverés mellett (botmixerrel) – beleöntjük a lúgoldatot. Én ezt úgy szoktam csinálni, hogy mire felolvadnak a zsírok/olajok, addigra végzek a lúgoldással, így a lúgoldat is elég meleg marad még. Botmixerrel kicsit megkeverem az olajokat, és a még ki nem hült lúgoldatot egy gyors mozdulattal, állandó keverés mellett hozzáöntöm az olajokhoz. Folyamatosan keverem közben, egészen addig, amíg egy pudingszerű masszát nem kapok.

Ha illatosítani, vagy színezni szeretnénk a szappanokat, akkor ezeket most tegyük meg! Az illóolajat (egy kb fél kilós masszához biztos kell 20-40 csepp, hogy maradjon is valami az illatból http://www.thesage.com/calcs/fragcalc.html). 

Színezéknek használhatunk szinte bármit, ami belefér a fantáziánkba, de vegyük figyelembe, hogy néhány agyag színe az erősen lúgos pH hatására megváltozhat. Így érdemes utánna kérdezni a tapasztalatoknak, mielőtt kísérletezünk. Használhatunk szárított+darált növényeket. A csalán például szép zöld színt ad, de zöld színűre festi a szappant a citromfű is. A paradicsom piros színt kölcsönöz szappanunknak, míg a darált fűszerpaprika inkább barnát. A méz szép sárga árnyalatot ad, világosabb sárga színt pedig a kamilla használatával érhetünk el. A cink-oxid szépen kifehéríti, a körömvirág narancssárgává varázsolja, a matrikária kamomilla illóolaja pedig kékes árnyalatúvá teszi szappanunkat. Láttam már olyat is, hogy valaki ételfestéket használ. Ez ízlés dolga, én nem tenném, mert ezzel éppen a lényeg vész el... Ezen kívül vannak hivatalos szappanszínezékek is. Én ilyeneket sem használok. A lényeg, hogy a színeket, és az illatokat a formába öntés előtt keverjük bele a masszába.

A superfatnek szánt olajokat, vagy zsírokat is a formába öntés előtt tehetjük bele a masszába. Vigyázat, ha 5% olajfelesleggel dolgozunk, akkor ez az 5% már beleszámít a superfat mennyiségébe. A superfatnak szánt olaj, vagy zsír nem szappanosodik el, így a hidratáló, és egyéb, a használt olajtól/zsírtól függő tulajdonságait fokozza a szappannak.

Az elkészült masszát akkor lehet formába önteni, ha tényleg pudig állagú, és rajzolni tudunk a tetejére a botmixerrel. Formának használhatunk különböző szilikon sütőformákat. Ezekbe egyszerűen csak öntsük bele a masszát, nem kell semmivel kikenni, kifújni előtte. (De utánna már ne süssünk bennük, mert mindennek borzasztó szappaníze lesz...) Ha műanyag formát használunk, akkor szilikonzsírral ki kell kenni, vagy szilikonsprayvel ki kell fújni, különben csak igen nagy nehézségek árán tudjuk kibányászni belőlle a szappant, és a végeredmény nem biztos, hogy az lesz, amit szeretnénk. Lehet barkácsolni öntőformát fából is. Ha ilyet használunk, akkor béleljük ki sütőpapírral, mielőtt beleöntjük a szappanmasszát. A fa formát nagyon sokan szeretik, mert jól hőszigetel, és közben szellőzik is, a készülő szappanoknak pedig pont erre a kombinációra van szükségük.
A formába öntött szappan még egyáltalán nincsen készen. Az olajok és a lúg reakciója még sok-sok órát vesz igénybe. Hogy a reakció ne álljon le, nem szabad a szappant hideg helyen hagyni. Válasszunk egy kb. 25 fokos helyiséget a lakásban, rakjunk a tömb tetejére egy darab alufóliát, és hagyjuk a szappanunkat dolgozni. Ne is kukucskáljunk!!

Ha 25-30 foknál melegebb van, és a szappan tömbben van (mint a képen) akkor az alufóliás fedés el is maradhat. Ha viszont csak hűvösebb helyet tudunk biztosítani, akkor jobban be kell takargatni a tömböt. Ha kissebb formákkal dolgozunk, akkor rakjuk őket egybe, hogy egymást is melegítsék, és jó alaposan takarjuk be őket. Ha a szappannak melege van, akkor kis cseppecskék jelenhetnek meg a felszínén, ha pedig fázik, akkor leáll az elszappanosodási reakció. Ha a szappan esetleg túlmelegedett, akkor rakjuk be néhány percre a hűtőbe, majd vegyük ki, takargassuk be újra, és hagyjuk dolgozni.

Kb. 24 óra elteltével a szappant kivehetjük a formából, mert már elég szilárd, de még nem túl kemény ahhoz, hogy felvágjuk.



A felvágott szappanok teljes éréséig az elkészítés napjától számolva még 4 hetet kell várni.

Ha letelt a 4 hét, mossunk kezet a szappannal. Ha pár perc elteltével nem szárad ki nagyon a kezünk (persze az, hogy mennyire szárít a szappan függ az összetételtől is), akkor késznek tekinthetjük, illetve kipróbálhatjuk más testrészünkön is. Ha a kipróbálás alkalmával a szappan nagyon szárít, hámlást, vagy viszketést okoz, akkor várjunk még egy hetet, és akkor próbáljuk ki újra. Vannak olyan szappanok, amelyeknek 4 hétnél is hosszabb időre van szükségük az elkészülésig.

2011. június 7., kedd

Hideg eljárással készült szappanok - avagy hogyan szeressünk bele a szappanfőzésbe


Szappant főzni nagyon izgalmas dolog! Aki egyszer elkezdi, nem is bírja abbahagyni... Én magam állandóan azon agyalok, hogy milyen újabb illatokat, formákat és színeket kreálhatnék, és gyanítom, hogy a variációk száma végtelen, csak a fantáziám szab határt nekik (és a pénztárcám...)! Ráadásul az ember nemcsak kreatív hajlamait élheti ki a szappanfőzés által, de testünket és lelkünket (és családunkat és barátainkat) is kényeztethetjük vele. 
A szappan nemcsak tisztít. A különböző illóolajok a bőrünkön kívül szellemünkre és érzékeinkre is hatással vannak. Az alapanyagnak használt olajok ápolják, hidratálják és regenerálják a bőrünket. A gyógynövények, illetve azok kivonatai nyugtató, gyulladáscsökkentő és gyógyító hatásúak. A különböző formák és színek pedig hangulatossá és izgalmassá teszik a napi rutinként számontartott tisztálkodást.

Kedvcsinálónak néhány kép (a képeken látható összes szappan 5% superfat-et tartalmaz):

Kávés szappan: Olivaolajból és kókuszolajból készült, Lavazza típusú kávé hozzáadásával. Az olivaolaj ápolja és hidratálja a bőrt, a kókuszolaj pedig kitűnően tisztít. A szappanban lévő őrölt kávé kellemes illatú, és bőrradírozó hatású. Szerintem ez egy nagyon pasis szappan lett. 
(Ennek a szappannak a receptje a creativiky.hu-n található hasonló recept ötletéből származik.)





Oliva szappan: 100% olivaolajból készült szín- és illatanyag mentes szappan, kifejezetten érzékeny bőrűeknek, csecsemőknek és kisgyermekeknek ajánlott.





Kakaós szappan: Pálmaolajból, olivaolajból és ricinusolajból készült. Az olivaolaj mellett a ricinusolaj is nagyon jó hidratáló tulajdonságokkal rendelkezik. A szappant kakaóval színeztem, és finom kakaó illatú is lett...





Kamillás samponszappan: Olivaolajból, kókuszolajból és jojobaolajból készült samponszappan, kamilla illóolajjal és kellemes kamilla illattal. A kamilla a normál, és a száraz haj, valamint az érzékeny fejbőr ápolására is alkalmas. Ha samponszappant használunk hajmosásra, akkor utánna ecetes (almaecetes!) öblítés ajánlott, különben a haj összeragad és kezelhetetlenné válik.


A sampontömb receptje:
- 400g olivaolaj
- 100g kókuszolaj
- 25g ricinusolaj
- 25g jojobaolaj
- 73g NaOH
- 209g víz
- 20 csepp kamilla illóolaj
- 10 csepp ilang-ilang illóolaj




Afrikai fekete szappan mintájára készült szappan (elfogyott): Ebben a szappanban minden földi jó benne van: sheavaj, kakaóvaj, kókuszvaj és pálmaolaj. Általában ezekből az összetevőkből áll az afrikai fekete szappan is, persze tudom, ők nem NaOH-t haszálnak a szappankészítéshez. A felsorolt növényi olajoknak és zsíroknak köszönhetően nagyon jó hidratáló tulajdonságokkal rendelkezik, gyermekek bőrápolására, valamint a haj tisztítására és ápolására is alkalmas. Szerintem nagyon finom kakaóvaj illata lett...



Tejsavós szappan: A tejsavó a tejtermékek gyártása során keletkező "melléktermék". Ma már tudjuk, hogy ez a sokáig érdemtelenül mellőzött tejtermék élettanilag rendkívül fontos. Nemcsak inni érdemes, hanem rengeteg, a bőrünk számára is értékes ásványi anyag és vitamin található benne. Stabilizálja a bőr természetes savas védőrétegét, és fürdés után hosszantartó kellemes közérzetet biztosít. Állítólag Kleopátra is előszeretettel vett tejsavas fürdőket.
A szappan receptjében pálmaolaj, olivaolaj és ricinusolaj is szerepel a tejsavón kívül, így jó tisztító hatással és megfelelő hidratáló tulajdonságokkal is rendelkezik. Ezeken kívül a szappan rozmaring illóolajat is kapott, amely a kellemesen fűszeres illat mellett a zsíros bőrnek is jó ápolószere.
(Új képet tettem!)


2011. június 4., szombat

Az alapanyagoktól a hatóanyagokig

Ennek az összeállításnak az elkészítése még úgy is több napot vett igénybe, hogy ezekről az alapanyagokról és hatóanyagokról már korábban is elég sokat olvasgattam. Próbáltam a legmegbízhatóbb forrásokat használni, ezeket a bejegyzés végén fel is tüntettem. Remélem, hogy sokan haszonnal olvasgatják majd!

Méhviasz: A mézet termelő méhek váladéka, a méhek ebből építik fel a lépet. A valódi, kifehérítetlen méhviasz szép sárga színű, és finom illatú! Kozmetikai szerekben konzisztencianövelőként, valamint emulgeátorként alkalmazzák. A méhviaszt tartalmazó krémek viaszos bevonatot képeznek a bőrön. Ezeken kívül a méhviasz régről ismert hidratáló tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyeket nem szabad lebecsülnünk. Egy német tanulmány (1) szerint a méhviaszt tartalmazó kozmetikumok hatásosabbak a bőrápolásban, mint a petróleum alapú készítmények!
(1)  Peter J. Frosch, Detlef Peiler, Veit Grunert, Beate Grunenberg (2003. July). „Wirksamkeit von Hautschutzprodukten im Vergleich zu Hautpflegeprodukten bei Zahntechnikern - eine kontrollierte Feldstudie. Efficacy of barrier creams in comparison to skin care products in dental laboratory technicians - a controlled trial.” (német nyelven). Journal der Deutschen Dermatologischen

A különböző bőrápolószerek készítésének fontos alapanyagai a növényi olajok. Ezekből a hidegen sajtolt, adalékok nélküli, finomítatlan olajok a legjobbak, mert ezek tartalmazzák a megfelelő mennyiségű hatóanyagokat.
Én a következő növényi olajokat használom:
Mandulaolaj: Édesmandulából állítják elő, a csonthéjas termés belső fás rétegének felnyitásával szabaddá váló magból, préseléssel. Valamennyi bőrtípus ápolására alkalmas, különösen száraz, és érzékeny bőrre jó. Csecsemőknél és gyerekeknél is használható, viszont a diófélékre allergiás embereknek nem ajánlott.

Jojobaolaj: A jojoba cserje toktermésében megérett magok préseléséval állítják elő. Mindegyik bőrtípusra használható, a szemkörnyék és a haj áplószere is. Nem, vagy csak nehezen avasodik. Parfümökben illatrögzítő hatása van.

Avokádóolaj: Az avokádókörte terméshúsából préselik ki. Valamennyi bőrtípusra jó, de főként a száraz, vízhiányos bőr táplálására alkalmas. Megnyugtatja az ekcémás, repedezett, hámló bőrt, ajakápolókban is alkalmazható.

Szőlőmagolaj: A szőlő magjából préseléssel állítják elő. Minden bőrtípusra alklmazható, kiváló alapanyaga zsíros bőrre készült krémeknek. Narancsbőr és terhességi csíkok ellen is jó.

Körömvirágolaj: Én a virág olajos kivonatát magam készítem. Az olaj önmagában is használható égési, fagyási sérülésekre, fekélyes sebek kezelésére, de gyógyítja í bőrgombásodást is.

Olivaolaj: Az olajfa termésének húsos részéből hidegen történő préseléssel nyerik. Fedő- és ingerhatást távoltartó réteget képez a bőrön, gátolja a párologtatást, vízvesztést, lágyítja a bőrt. A hámló bőr naygszerű gyógyszere, akkor is használhatjuk, ha apolusok hajlamosak az eldugulásra, mert az olivaolajban található eszenciális zsírsavak hatására sokkal könnyebbé válik a bőr természetes tisztulása. Antioxidáns hatása miatt megőrzi a bőr természetes szépségét és fiatalságát. Allergiások és ekcémások is használhatják. Lehetőség szerint kozmetikai célokra (és evésre is!!!) olyan olivaolajat válasszunk, amelynek a kinyeréséhez nem használtak vegyszereket. Ilyenek az extra szűz olivaolajak.

Növényi zsiradékok:
Kakaóvaj: A trópusokon termesztett kakaófából nyerik. Nagyon jó hidratáló, bőrpuhító hatású, ezért kifejezetten a száraz, irritált bőr ápolószere. Ekcémás bőr gyógyítására is alkalmas. Természetes faktortartalma (5-7 faktoros) miatt napozás közben, vagy naptejekben is ajánlott a használata. Vigyázzunk, hogy krémkészítés közban ne hevítsük, a felmelegített zsírfázisba csak utólag keverhető bele.

Sheavaj: A karitéfa termésének magjából préseléssel nyerik ki. Az irritált, száraz bőrt megnyugtatja, és táplálja. Gyulladáscsökkentő hatású. Természetes faktortartalmú (5-6), akárcsak a kakaóvaj. Enyhíti az allergiás tüneteket, az ekcémás bőrre is gyógyító hatása van. Használatával a bőr rugalmassá válik. Úgy ahogy a kakaóvajat, a sheavajat sem szabad hevíteni, így a felmelegített zsírfázisba ez is csak utólag keverhető bele. Terhesség esetén a 100%-os készítménynek nem ajánlott az alkalmazása, a magas A vitamin tartalom miatt. Ha terhesség alatt szeretnénk használni, akkor készítsünk belőlle olyan krémet, amelyben kissebb százalékban van jelen. Természetes latex összetevője miatt a latexre érzékeny egyéneknél allergiás tüneteket okozhat.

Kókuszvaj: A kókusztermésből nyerik. A szárított és reszelt húsos, szilárd magfehérje préselésével nyerik. Testápolásra, ajakápolásra és hajápolásra is alklmas. Könnyen felszívődik, védi és megnyugtatja a száraz és irritált bőrt. Kicserepesedett ajkunkra is bátran használhatjuk. Jótékony hatású akkor is, ha száraz és töredezett a hajunk. Antibakteriális hatása miatt pattanások kezelésére is alklmas. Fontos tudnivaló, hogy magymolekulájú anyagok alkotják, amelyek meggátolják az illóolajok kedvező felszívódását.

Illóolajok:
A növények különböző részeiben (gyökér, szár, kéreg, virág, termés, mag) illóolajok halmozódnak fel. Ezeknek az anyagoknak a testre, lélekre és a szellemre gyakorolt hatása régóta ismert. Általános tulajdonságaik a következőek:
- Segítenek eltávolítani az elhalt hámsejteket, illetve segítik az újak képződését.
- Javítják a lokális keringést és az izmok tónusát.
- Gyulladáscsökkentő hatásúak.
- Fertőtlenítő hatásúak.
- Elősegítik a hegesedást.

Az általam használt illóolajok a következőek:
Levendula illóolaj (Francia levendula):
A növény virágából vízgőz desztillációval állítják elő. Megnyugtatja, regenerálja a bőrt, gyulladáscsökkentő hatású, kiegyensúlyozza a bőr zsírosságát, pattanások ápolószere. Illata nyugtató hatású, elősegíti a nyugodt alvást, a megfelelő emésztést. Használhatjuk izomfájdalom esetén, fejfájásra és rovarcsípésre is nyugtató hatása van.

Édesnarancs illóolaj: A friss termésből, préseléssel állítják elő. Visszaadja a száraz és a zsíros bőr egyensúlyát. javítja a bőr vérellátását, ezért narancsbőr kezelésére is jó. Fototoxikus hatású (használata után 12 óráig ne menjünk napfényre)!

Narancsvirág illóolaj: Friss virágból vízgőz desztillációval vagy enfleurage technikával készítik. Élénkíti a vérkeringést, segíti az új sejtek képződését. Száraz bőr esetén visszadaja a természetes nedvességet, de zsíros, pattanásos bőrre is jó, mert szabályozza a bőr zsírháztartását, megakadályozza a pórusok kitágulását. Hazsnálatával megelőzhető a bőr kinyúlása miatti hegesedés. Használata biztonságos, nem irritálja a bőrt, nincs fototoxikus mellékhatása.

Teafa illóolaj: A teafa leveleiből és ágaiból vízgőz desztillációval. Pattanásos bőr kezelésére kiváló, eltünteti a pattanásokat, miközben nem szárítja a bőrt. Gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatású. Ritkán allergiát okozhat, ezért érzékeny bőrűek először végezzenek bőrpróbát!

Rozmaring illóolaj: Levelek és virágos hajtások vízgőz desztillációjával állítják elő. Javítja az öregedő bőr állapotát, enyhíti a ráncosodást. A pattanások is jól kezehetőek vele. Javítja a visszerek és a hajszálerek torzulását. A fejbőr és a haj ápolására is alkalmas. Várandósok és epilepsziás betegek ne használják!

Citrom illóolaj: A gyümölcs húsából préseléssel állítják elő. Főleg a zsíros bőr ápolószere, normalizálja a bőr faggyútermelését. Élénkíti a bőranyagcserét, ezért narancsbőr kezeléséhez is használható. A fejbőr korpásodását és zsírosodását is megszűnteti. Fototoxikus hatású!

Kakukkfű illóolaj: Fás szárak nélküli virágzó hajtásokból nyerik, vízgőz desztillációval. Főleg a zsíros bőr ápolószere, mivel a zsírosodás szabályozásában segít. Serkenti a bőr vérkeringését, így a narancsbőr kezelésére is kiváló. Timolt tartalmaz, ezért csak kis dózisban, és csak rövid ideig alkalmazzuk! Csecsemők, kisgyermekek, várandósok, epilepsziás betegek, pajzsmirigy betegek, valamint magas vérnyomású egyének ne használják!

Pálmarózs illóolaj: A növény virágzásakor vízgőz desztillációval állítják elő. Minden bőrtíőus kezelésére jó, szabályozza a bőr zsírosságát, valamint a bőr nedvességtartalmának visszaszerzésében is szerepet játszik. Bőrhibák kezelésére alklmas: rendszeres használatával a régi pattanások hegei eltüntethetőek. Bőrregeneráló hatású, mérsékli a ráncosodást.

Geránium illóolaj: Friss vagy fonnyasztott levelekből, virágzó hajtásvégekből vízgőz desztillációval állítják elő. A menopauza tüneteit csökkenti. Enyhíti az ekcémát és a pattanásokat, fényt és fiatalos jelleget ad az arcnak. Narancsbőr kezelésére is jól alkalmazható. Alacsony vércukorszint esetén ne alklmazzuk!

Jázmin kivonat: A növény virágaiból enfleurage vagy alkoholos kivonással. Segíti az érett, száraz bőr vízháztartásának helyreállítását. Selymessé teszi a bőrt. Várandósság idején ne alklmazzuk, mert menstruációt képes kiváltani.

Mandarin illóolaj: A terméshúsból préseléssel állítják elő. Védi a bőr rugalmasságát, sikerrel alkalmazható terhességi csíkok ellen. Kisgyerekeknél is alkalmazható.

Bergamott illóolaj: A bergamott narancs terméshéjából préseléssel állítják elő. Bőrtisztító hatású, pattanások, bőrfertőzések kezelésére alkalmas. Fototoxikus hatású!

Ilang-ilang illóolaj: Az ezüstös kajeputfa frissleveleiből és hajtásvégeiből vízgőz desztillációval. Csökkenti az ekcéma tüneteit, bőrregeneráló hatású. Jó ránctalanító. Kiegyensúlyozza a zsíranyagcserét, csökkenti a pattanásokat. Hajápoló hatás: a normál és a zsíros haj ápolószere, hajhullás ellen is hatékony.

Rózsa illóolaj: Virágszirmokból enfleurage vagy vízgőz desztilláció technikával. Csökkenti a bőrgyulladást, mérsékli a ráncokat. Menstruációs görcsök mérséklésére is kiváló. A terhesség első felében ne használjuk!

Rózsafa illóolaj: A rózsafa törzséből vízgőz desztillációval állítják elő. Enyhíti az ekcéma viszketését, a bőr duzzadását. Bőrregeneráló, csökkenti a ráncosodást és a szem körüli szarkalábakat. Kiegyensúlyozza  a bőr faggyúmirigy termelését.

Borsmenta illóolaj: Gyulladáscsökkentő hatású, enyhíti a pattanásokat, szabályozza a faggyúmirigyek működését. Élénkíti a vérkeringést. Irritálhatja az érzékeny bőrt, illetve terhesség esetén nem ajánlott az alkalmazása! Magas keton-tartalma miatt csak kis menyiségben és csak rövid ideig alklmazható.

Cédrusfa illóolaj: Gyulladáscsökkentő, normalizálja a faggyúmirigyek működését. Csökkenti a fejbőr korpásodását, és a hajhullást. Gombár bőrfertőzésekre is alkalmazható. Tehesség esetén nem ajánlott a használata!

Fontos még megjegyezni, hogy várandósság alatt kifejezetten vigyázni kell az illóolajok használatával, mert egyes anyagok görcsöket, vérzést válthatnak ki. Az első három hónapban kerülni kell az ánizs, bazsalikom, boróka, cédrus, édeskömény, fahéj, fokhagyma, izsóp, keserű mandula, kömény, majoranna, mirha, muskotályzsálya és rózsa használatát. A terhesség egész ideje alatt pedig a borsosmenta, eukaliptusz, kámfor, csombormenta, fekete üröm, szerecsendió, kakukkfű, szurokfű, mirha, tuja, rozmaring és orvosi zsálya a kerülendő illóolajok.

Gyermekeknél a következő betartandó szbályok vannak az illóolajok használatára vonatkozólag:
- Mindíg higítsuk az olajokat!
- A felnőttek esetében alkalmazott mennyiségnek egynegyede alkalmazható náluk.
- Fürdéshez csak higított formában adjunk illóolajokat.
- Babamasszázshoz ajánlott keverék: mandula vagy sárgabarackolajba levendula, narancsvirág vagy római kamilla illóolajok ajánlottak.
- 1 éves kor alatt max. 1 csepp illóolaj.


Forrás:
- Rápóti J, Romvári V.: Gyógyító Növények. Medicina könyvkiadó, Bp. 1969
- Dr. Horváth Gy.: Illóolajok. Bevezetés az aromaterápiába. PTE ÁOK Gyógyszertudományi Szak, Farmakognóziai Tanszék (egyetemi jegyzet)
- www. goloka.hu

2011. június 1., szerda

Életkép

Otthon vagyunk a gyerekekkel, Réka alszik, Bendegúzzal mindketten csendesen teszünk-veszünk. Egyszercsak megszólal Bendegúz:
- Anya, megcsípte a légy a hátamat, kend be gyógyító kenőccsel!
Odamentem hozzá, megvizsgáltam a hátát, persze csípésnyomot nem láttam rajta. Levágtam egy aloe vera levelet, gondoltam az csak jót tesz az amúgy is sokat napon lévő bőrének. Ezzel kenegettem a hátát percekig, ő pedig kéjesen tűrte. Mikor végeztem a "gyógykenéssel" mindenki ment megint a dolgára. Kis idő után megint hallom vékony kis hangját:
- Anya, a hasamat is megcsípte a légy...
Elővettem a már említett aloe vera levelet, és a hasát is gondosan bekentem. Ezzel nagyon meg volt elégedve. Amikor végeztem, a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy a lábát be kell-e kenni. Ezt válaszlta:
- Nem anya, a lábamat nem csípte meg a légy!
És tettük tovább a dolgunkat.

Krémek tartósítása

Otthon készült krémjeink tartósítása – főleg ebben a melegben – nagy kihívás. Én magam igazán sokat vívódtam azon, hogyan is tudnám a legjobban megoldani ezt a problámát, hiszen fontos, hogy az elkészült krémek akár hetekig-hónapokig is használhatóak legyenek. Emellett pedig az is nagyon fontos, hogy hűek maradjuk a natúrkozmetikumok készítésének elveihez, tehát ne használjunk toxikus, szintetikus anyagokat.
Mindenekelőtt fontos betartani a megfelelő higiéniás előírásokat. Itt nyilván az alapok azok, amelyeket főzés közben is betart az ember. Ezen felül a tégelyeket én át szoktam törölni 70%-os alkohollal, mielőtt beléjük töltöm a krémeket.
Ha nem szeretnénk tartósítószert használni (ne feledjük, hogy az illóolajok is tartósítanak!), akkor fontos a tégelyek és a keveréshez használt eszközök kifőzése, gumikesztyű használata, valamint a hajunk eltakarása, vagy összefogása. Az így készült krémeket ajánlatos kis adagokban lefagyasztani, és mindíg csak akkora adagot használni, ami pár nap alatt (maximum egy hét) elfogy. Az aktuálisan használt adagot pedig hűtőgépben ajánlott tárolni.
Tartósíthatunk alkohollal. Én 70%-os alkohot használok, és a tartósításhoz használt mennyiség a vizes fázis mennyiségének kb. 12%-a szokott lenni. A megfelelő mennyiséget mindíg a krémkeverés utolsó fázisában kell adagolni (az adatok a cosmio.hu-ról származnak). Ugyancsak a cosmio.hu-n írták, hogy a közhiedelemmel ellentétben az alkohol nem szárítja a bőrt, ha az alkalmazott arány 20% alatt marad!!
Lehet bóraxot is használni tartósításra, erről már leírtam a tudnivalókat egy korábbi bejegyzésben (emulziós krémek).
A Rokonsal nevű anyag glicerinben oldott természetazonos anyagok: benzoesav, benzil alkohol és szorbinsav keveréke, a cosmio.hu-n megvásárolható.Adagolása: 2 csepp szükséges 10g-onként, azonban az alkalmazása előtt be kell állítani a pH-t maximum 5,4-re. Így a krémek 3-4 hónapig elállnak. Én ezt használom általában.
A creativiky.hu oldalon ajánlják a szalicilt és a Na-benzoátot is, azt állítva, hogy ezek ugyan evésre nem valók, de a bőrre jótékony hatással vannak, amellett, hogy tartósítanak is. Próbáltam kideríteni, hogy mi ez a jótékony hatás, de eddig még nem sikerült. :)
A krémekben használt E vitamin nem tartósít, hanem megfelelő mennyiségben az avasodást gátolja meg.  Ezen kívül pedig jótékony hatással van a bőrre, mert sejtregeneráló és antioxidáns hatású. Naptejekben való alkalmazása pedig kifejezetten ajánlott!
Ha macerátumot készítünk otthon, akkor nagyon figyeljünk arra, hogy a végén jó alaposan szűrjük le, mert ha növényi részek maradnak benne, akkor az könnyen megromlik. Tehetünk bele illóolajat, az tartósít, de a legjobb, ha az elkészült macerátumot betesszük a hűtőbe. Az én körömvirágolajam több hónapig elállt a hűvös fürdőszobában, de ahogy bejött ez a meleg, kb. egy hét alatt megromlott.:(
Én, a magam részéről megpróbálok a lehető legtisztább körülmények között dolgozni, a tégelyeket mindít áttörlöm alkohollal, mielőtt beletöltöm a krémeket. Ha gyógyteát teszek a krémbe, akkor nagyon figyelek, hogy a szűrés után ne maradjon benne növényi rész. A tartósítást késhegynyi bóraxal, illetve legtöbbször Rokonsallal oldom meg. Alkohollal általában az aromavizeket tartósítom. E vitamint is mindíg rakok a krémekbe, eddig nem is avasodott meg egyik sem. :) Elővigyázatosságból pedig ilyenkor nyáron beteszem őket a hűtőbe, és mindíg csak annyit veszek ki egy kissebb tégelybe, amennyi pár napra elég. Ezeket a módszereket alkalmazva én eddig még nem tapasztaltam, hogy bármelyik (kivéve azt az egy körömvirágolajat, de az nem krém...) krémem megromlott volna!